Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - ifj. Fabiny Tibor: „Ö, az én próféta lelkem!" A Hamlet mint a Látás Költészete
IFJ. FABINY TIBOR: A HAMLET 35 Amennyiben Hamlet félrevetett mondatát nem önmagára vonatkoztatjuk — mint Hankins —, hanem Claudiusra, akkor a Hamlet által gyanított erkölcsi vétek, a természetellenes bűn világa válik érzékelhetővé. Nézetem szerint Hamletnak e rejtélyes első mondata mindkét értelmezés lehetőségét hordozhatja. A Költő első megnyilvánulásának vagyunk a tanúi: metanyelv, kétértelműség, poézis. 2. Hamlet következő enigmatikus megnyilatkozását Polonius-szal való beszélgetésében ragadhatjuk meg. Poloniust ekkor nevezi halkufárnak. Őrültnek tetsző beszédében az öregségét gúnyolja ki, s itt hangzik el a következő szóváltás: Hamlet: Mert ha nap kukacot költ ki a döglött kutyában, mivel az kedves, csókolni való dög. Van leánya? Polonius: Igenis, van, Uram! Hamlet: Ne engedje napon járni, a fogékonyság nagy áldás, de nehogy a leánya fogékony találjon lenni.” (Hamlet: For if the sun breed maggots in a dead dog, being a god kissing carrion. Have you a daughter? Polonius: I have, my Lord! Hamlet: Let her not walk in the sun. Conception is a blessing, but not as your daughter may conceive”) Két szövegváltozat is van. Az eredeti szerint „good kissing carrion” olvasható (s az Arany-féle fordítás is ezt adja vissza); a javított szöveg szerint viszont „god kissing carrion”-ról van szó — tehát nem a dög „csókolni való kedves”, hanem a nap azonos istennel (sün being a god), aki megcsókolja a döglött kutyát, s a kukacok létrehozásával életet lehel bele. A „conceive” és a „conception” mint fogékonyság és termékenység kettősségét szerencsésen adja vissza Arany. Hankins hosszasan értekezik a nap teherbeejtő, fogantató erejéről kialakult néphitről. A nap a dögökbe is életet leheli, de a jelen helyzetben nem akármilyen életről van szó — kukacok születnek. Miért akarja visszatartani Hamlet Opheliát a nap termékenyítő erejétől? Ezt csak akkor érthetjük meg igazán, ha összekapcsoljuk a képet Hamlet első megnyilatkozásával: „I am too much in the sun” (nagyon is bánt a nap uram). Utaltunk arra, hogy a nap a királyság emblémája, jelen pillanatban Claudius udvarának a szimbóluma. Nemcsak a „nap” képe kapcsol össze egymástól távoleső jeleneteket, hanem — mint ezt Caroline Spurgeon kimutatta — a dráma uralkodó motívuma: a betegség, a fertőzés, a rothadás állandóan visszatérő képvilága. A „valami rothadt az államgépezetben” képe megfelel a döglött kutyába életet lehellő nap képének. Hamlet a fogékony és védtelen Opheliát félti a fertőzöttek világától: a naptól, amely — mint a reneszánsz udvar — életet nemz ugyan, de ez az élet a férgek és a kukacok élete. Ilyen férgek és kukacok a Hamletét kémlelni hivatott egykori barátok: Rosencrantz és Guildemstern is. Ügy tűnik, eleinte örül neki Hamlet: villanásszerű önfeltárulkozása, a „Dánia börtön” érzetének kifejtése, a nekik elmondott lírai vallomás a reneszánsz harmónia összeomlásáról — mind arra engednek következtetni, hogy ekkor Hamlet, ha gyanította is küldetésüket, nem engedett rosszat sejtő ösztönének. Fokozatosan azonban meggyőződik a szerepükről, s ez vezet el oda, hogy a reá mért titkos halálos
