Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 1. szám - ifj. Fabiny Tibor: „Ö, az én próféta lelkem!" A Hamlet mint a Látás Költészete
IFJ. FABINY TIBOR: A HAMLET 35 dendő — rejtőzködnie kell. A tettető világ ármánykodásaival szemben csak „ellen-tettetéssel” tud védekezni. ... ildomos lesz Ezentúl furcsa álcát ölfenem. (Shakespeare drámáiban a Gonosz fertőzésének és pusztításának idején az erkölcsileg és az értelmileg tiszták álruhát öltenek, a megtévesztett Lear-ek és Glosterek védelmében a bölcs Kentek és Edgárok bolondnak öltöznek.) Hamlet tettetése tehát: az őrültség látszatát kell keltenie a fertőzött világ polgárai, a gonosz tévesztők és az ártatlanul alvók számára egyaránt. Megdöbbentő felismerése, hogy — mondjuk így — a „kollektív fertőzöttség” alól szinte nincsen kivétel: Ndnos oly gazember széles Dániában ki megrögzött cinkos ne volna. Vagy: becsületesnek lenn-i, ahogy most jár a világ, annyi, mint egynek kétezerből lenni kiszemelve. Az erkölcsileg érzékeny főhős fokozatosan benső megvilágosodást, látást és tudást nyer: „Költő” lesz. A dráma szereplői közül csak Horatio- nak tárja fel önmagát. Amikor egyedül van, hosszú monológjaiban a nézőt is bebocsátja belső világába. De mennyire más beszédformát vesz fel Ophe- liához, Claudiushoz, Rosencrantzhoz és Guildernsternhez való viszonyában! Az értetlen és megrémült Opheliának úgy jelenik meg „Mintha pokolból futna egyenest”. Hamlet zavarosnak tűnő, látszatra őrült, ám valójában szédületesen éleseszű, rejtőzködve-kitárulkozó beszédét titokzatos önkinyilatkoztatásnak nevezhetjük. A környezetét agyafúrt módon hökkenti meg beszédével, amit — mint látni fogjuk — a Költő „metanyelvének”, azaz nyelven túli nyelvnek, beszéden túli beszédnek tekinthetünk. Egy ilyen beszéd rejtélyességét és rejtvényszerűségét csak mély és alapos elemzés oldhatja fel. A látszólag kusza és kaotikus beszédben — mint partnerei is megállapítják — feszes rend rejtőzik. Hamlet beszéde: szójátékok, képek és asszociációk halmaza. Egyszóval: poézis. A következőkben, amikor Hamlet „enigmatikus megnyilvánulásait” mint rejtvényszerű „költeményeket” vesszük szemügyre, nem elégedhetünk meg a klasszikus Arany-fordítás idézésével, s értelmezésünkben segítségül kell hivnunk az eredeti szöveg sokszor lefordíthatatlan többértelműségét. 1. Hamlet első megszólalása is távolságtartását fejezi ki, metanyelven, „félre” szól: Király: De hát te, Hamlet, jó öcsém s fiam Hamlet: (félre) Több mint rokonság, s nem éppen rokonszenv Király: Még rajtad egyre felhők csüggenek? Hamlet: Dehogy, nagyon is bánt a nap uram.
