Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Iby András: Barabás (vers)
84 IBY ANDRÁS: BARABÁS Megváltás nincs, csak rémes kínhalál. Róma gonosz, Pilátus nem ereszt. — A nyirkos börtönpadlón ott remeg rossz ómenként még mindig a kereszt. És künn a napnak fénye megfakul. Durva zaj halli'k, dühödt szitok, lárma. Barabás dölyfe dermedt kínra vált, úgy érzi, most kell menni a halálba. Kongó lépések ... Majd a zár csikordul, mintha rikoltaná: Halál, halál! — Kelj fel Barabás! — az őr hangja mordul. Remegő térddel, lassan talpra áll. Szűk folyosók, lépcsők sora. Majd végre támolyogva, mint aki nagybeteg, küszöbbe botlik. Ott áll künn a téren, s a fénybe bámul tompán, réveteg. Körültekint. Felhők a szürke égen. De egyhelyütt a felhő fényt ereszt. Szeme a Koponyák Hegyére téved. Sugárözönben ott áll a kereszt. Megtántorul. Hogy mi történt, nem érti. — Szabad vagy! — szól az őr. — Mehetsz! — Barabás ott áll földbe gyökerezve. A fényben szinte lángol a kereszt. Dadogva kérdi döbbenettel, dúltan: Ki az, ki büntetésem elveszi? A katona ránéz, s megvetéssel mondja: Ű halt meg érted, a Názáreti.
