Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Erdélyi Zsuzsanna: Válasz a kérdésre. Van-e hazai evangélikus népi imádsághagyomány?
ERDÉLYI ZSUZSANNA: VÁLASZ A KÉRDÉSRE 26 gondolkodásmódra, könyves mivoltukra. Mindebből eredően, ahogy egyikük meghatározta: ,,fölvilágosultság”-ukra. S a fölvilágosultság már karöltve jár a viszonylagos hitbéli önállósággal, a magas szellemi szint, a jó könyvbeli ellátottság és az igényes oktatás eredményezte következménnyel. Szergény- ben pl. majd minden családnál 200—300 darabból álló könyvtár van, amelyet állandóan fejlesztenek. Az idős asszonyok kerti-mezei munka során klasz- szikus magyar költők alkotásait szavalják. Kukoricaszedés közben nagyon sok „történelem jut eszünkbe” ... „Például az ilyesmi, az ilyen számok: mikor volt a Mohácsi vész, az Aranybulla, akkor mikor volt az egri csata, Egervár ostroma, >ki volt Hunyadi János? Miért szólnak a harangok délben? Minek a tiszteletére szólnak?... Nekünk olyan tanítónk volt, hogy a környéken olyan nem volt. A Németh Lajos, meg a Vincze Lajos. Amit meg lehetett tanítani, a Németh Lajos, meg a Vince Lajos megtanította. Ügy magyarázta el, hogy ha száz évig élek, akkor se felejtem el.” (Sz. E.-né 1935. Szergény.) Sz. E.-né kedvenc verse a „Tengeri hántás” ■és az „Egy szegény asszony könyve.” Mások a Türelmi Rendelet tényét természetes egyszerűséggel szövik beszédjük fonalába. (M. S.-né 1925. Szergény). Mar- calgergelyiben S. L.-né (1897.) kapásiből sorolja a világtérkép adatait s véletlenül sem hagy ki egyetlen hátsóindiiai szigetet sem. Korholva okítja unokáját a földrajzi ismeretekre. Ugyanúgy fújja a tizenkét apostol nevét, mint 75 évvel ezelőtt. Ura (S. L. 1894.) versekét ír és igen jó verseket. Nagy részüket még most is elmondja. Mindezt magától értetődőnek tekintik. {Miért?) „Hált talán, talán azért, mert olvastunk. Azért. És igaz, hogy csak hat osztályt jártam én, hat általánosat, de elég alaposan megtanítottak bennünket, és utána is azért hát.lha volt időnk, olvastunk... A családiban nálunk ez egy tradíció, az olvasás, mert minden nagyon szerettünk olvasni. Már öregapám is, úgy emlékszem, hogy minden könyvet elolvasott, amit hoztunk neki. És azért utólagosan csak albból művelődik az ember.” Szergény „régi település és azért az elődöktől is nagyon sokat kaptunk. Úgyhogy apáról fiúra szállt a tudásvágy is és hát talán azok az ismeretek is.” öregapja „nagyon ragaszkodott a régi dolgokhoz” és sokat beszélt nekik róluk, .„'hogy mi is majd az utódoknak tovább adjuk ezeket a régi dolgokat.” (M. S.- né, 1925. Szergény), aki hat elemivel ilyen mondatokat alkotott, vagy így fogalmazott: „Hát arról ugye konkrét adatot nem tudok, én csak azt tudom, amit öregapám mondott.” Nevezett tanítóik hetente kétszer „népművelési” előadásokat tartottak, önképzőkört vezettek, népi táncot tanítottak, énekkart szerveztek. A felnőtteknek olvasókört alakítottak, amelyre az öregek is rendre eljártak. Kővágóörsön kis családi magánkönyvtárában N. K.-né (1897) könyvritkaságot mutatott meg nekem: Mészáros Ignátz híres „román”-jának, a Kartigáimnak harmadik 1795-ös pozsonyi kiadását. Mórichidán 140 gyerek is jutott tanítójukra, mondta Sz. M.-né (1902.), de azért még most is emlékszik sok mindenre, amit tőle tanult. Mindezek előrebocsájtása után érthető a könyv szerepe az evangélikus nép életében, s vallásgyakorlásában az énekeskönyveké. Ezeknek „a hátullába van imádság a hét minden napjára reggel este mindig megvan.” (S. L.-né 1907. Mezőlak.) — „Ami az énekeskönyvben van, én azokat én sorra. Ami a nyelvemre gyütt. Az énekeskönyvbűl jobban azokat... ami a nyelvemre gyütt. Miatyánk, Hiszekegy, Én lefekszem én ágyamba...” (N. J.-né, 1895. Mezőlak.) Kinek a „nyelvére gyütt”, kinek a szívére: „Elmondom a magam kis fohászát ami a szívemre gyün... Belefoglalom a magam fohászába. Ki gyün, csak elmondom aztat.” (K. L.-né, 1914. Marcalgergelyi). Kinek ami „a szívére gyün”, vagy amit a szíve diktál: „Reggel este más. Mindig más. (Miatyánk? Hiszekegy?) Az mindig el van mondva. De különben kezdem egy imádsággal, amit éppen a szívem diktál. A családomat azt mindig belefoglalom.” (Anonyma, kib. 60 éves, Szergény). „Úgy imádkozom, ahogy indítást kapok rája. A Mdatyánkot a végén. Kimondott imádságom nincsen.” (Soh. K.-né. 1898. Zánka.)
