Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Reisinger János: A hit hasonlósága. Luther és Pascal
52 REISINGER JÁNOS: A HIT HASONLÓSÁGA Megfigyelhető, milyen természetességgel és pontossággal jutunk a sztoicizmus és az epikureizmus bírálatából a gondviselés tevékenységének hajszálfinom leírásához, melyben a megigazulásról, a predesztinációról és a Szentlélek munkájáról szóló bibliai tanítás összegeződik. Az Isten erkölcsi világrendjének ez az ihletettt bemutatása egymagában is elegendő lenne, hogy a Gondolatokat a nagy német reformátor szellemi örökségéhez mérjük. Luther tapasztalatában ezek a tények masszív törvényszerűségek voltak. S Luthert idézni, rá emlékezni aligha jelenthet mást, mint hogy mi is vesszük az Ige szövétnekét, mely ugyanezekre a tapasztalatokra és törvényszerűségekre vezet rá — saját életünkben. Hiba volna túlságosan sokat időzni a reformátor írásainál, s nem venni észre az irányt, ami felé mutatnak, amiben reformációt szorgalmaztak. Jól érzékelte L. Sesztov: .. a későbbi protestantizmus hasztalan kereste Lutherban a pontosságot és a világosságot: új törvényadást kerestek benne valamennyien. Abban kellett volna őt követniük, hogy meghallják Isten szavát a mennydörgésben és a villámlásban — de jobban féltek ettől, mint minden mástól a világon. Azt szerették volna, ha Luther tapasztalatait megszelídített szavakkal mesélték volna el nekik”. Töredékeiből is kiviláglik, hogy Pascal följegyzéseinek nagyobb hányadát az igeismeretre fordította. S nem véletlenszerűen, hanem nagyon is következetesen. „Aki úgy értelmezi az Írást, hogy értelmét nem magából az írásból veszi, az ellensége az írásnak” — idézte 900. töredékében Augusti- nust. S másutt is: „Minden rendű embernek, még a vértanúknak is van félnivalójuk, az írásból”... „A Szentírás gondoskodott róla, hogy minden helyzetre legyenek vigasztaló és félelmet ébresztő szavai”... „a Szentírás, az eredendő bűn, a megígért és földre szállt Közvetítő nélkül egyáltalán nem lehet bizonyítani Isten létét, sem igaz és jó erkölcsöt tanítani”... „Így a Szentírás nélkül, melynek egyetlen tárgya Jézus Krisztus, nem ismerünk semmit, és mind Isten, mind a magunk természetében csak sötétséget és zűrzavart látunk” (518., 532., 547. és 548. töredék). Pascal megingathatatlan bizonyosságot szerzett abban, hogy a Biblia valóban nélkülözhetetlen, eligazító üzenet, még akkor is, ha értelmezésének története telis-tele félreértésekkel. Ennek oka nem az, hogy Isten szava érthető ezerféleképpen, hanem az, hogy az emberi okoskodás válthat ezerféle alakot. Ha annyira elsötétülne a világ, hogy senki sem lenne már képes fölfogni Krisztus szavait, ezek a szavak akkor is változatlanul igazak és érvényesek maradnának. A sola fide, egyedül hit által hangsúlyozása után Luther, de Pascal neve mellé is odaillik a sola Scriptúra, egyedül a Szentírás által tanításának hirdetése. A francia gondolkodó különösen két irányban tört csapást. Az egyik: az ószövetségi jelképek magyarázatával próbált bizonyságot tenni föltételezett — hitetlen — olvasói előtt a megváltási terv előkészítéséről és véghezvitelének körülményeiről. A másik: a bibliai próféciákban Isten mindenhatóságának és az embert titkaiba avató szeretetének kifejeződését látta, beteljesülésükkel pedig az egyre erősebben tért hódító deizmust cáfolta. Mielőtt az Ószövetség fordítását kiadta volna, Luther szükségesnek érezte külön is megjelentetni Dániel könyvét, a következő ajánlás kíséretében: „Azt ajánljuk, hogy minden buzgó keresztény olvassa Dániel könyvét, mert számukra ez vigasztalást és nagy hasznot fog jelenteni. Bármennyire félelmetesek legyenek is az e könyvben szereplő összes álmok és látomások, mindenkor nagy örömmel és vígassággal végződnek: Krisztusnak és az ő orszá
