Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Reisinger János: A hit hasonlósága. Luther és Pascal
REISINGER JANOS: .A KIT HASONLÓSÁGA 53 gának eljövetelével. Sőt, a Krisztus eljöveteléről szóló hitcikkely és ezek a látomások azért adattak, hogy ezeket hirdessék nékünk.” S hogy Pascal mennyit foglalkozott Dániel próféta könyvével, mindenki ellenőrizheti, aki a Gondolatoknak Brunschvicg-féle csoportosításában a XI. szakaszt átforgatja. A francia természettudós számára a bibliai jelképek és jövendölések teljesedése volt a legegyértelműbb érv a kereszténység isteni eredetét illetően. Az erről való tanúságtételt nemhogy jelentéktelennek nem tartotta, de szinte kötelezőnek minden igazi hivő számára. Megértette, hogy „A Jézus Krisztus bizonyságtétele a prófétaság lelke”, ahogy Jelenések könyve (19, 10.), s hogy „igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben”, ahogy Péter második levele (1, 19) állítja. „Különféle ellentétes vallásokat látok, következésképpen mind hamis, kivéve egyet, amelyik nem az. Mindegyik a maga tekintélyére hivatkozva követeli, hogy higgyenek benne, és fenyegeti a hitetleneket. Ezen az alapon tehát nem hiszek bennük. Mert ezt akárki mondhatja, akárki kijelentheti, hogy ő próféta. Ám azt látom, hogy a keresztény vallásban beteljesedett jövendölések vannak, ezt pedig egyik sem mondhatja el magáról” (693. töredék). Pascal följegyzései között találtak egy latinul írott figyelmeztetést is: „Olvasd a jövendölésekét. Vizsgáld meg a teljesültekét. Tartsd számon a teljesedésre várókat!” (697. töredék). Ötödfél évtizeddel Pascal halálát követően királyi csapatok dúlták föl Port- Royal des Champs-t. A volt cisztercita zárda falaiból semmi nem maradt, lakóit vidéki parókiákra toloncolták, de jó kétszáz évig itt is üldözték őket. A Vidéki levelek egyházi indexre került, a Gondolatokat egészen a múlt századig megcsonkítva vagy átírva jelentették meg. A pápai hatalom szemében a janzenizmus csaknem olyan eretnekségnek számított, mint a középkoriak. Még ma is keveset tudunk erről a mozgalomról. Tudós vezetőin kívül, akik a nyelvtudományban, a teológia- és filozófiatörténetben is nevet szereztek maguknak, Párizs környéki parasztemberek éppúgy tartoztak ide, mint ügyvédek, orvosok, diákok és papok. Racine nekik köszönheti neveltetését, bibliai és görög irodalmi ismereteit. Moliére-rel az élen sok-sok művész is rokonszenvezett velük. Minden bizonnyal azért, mert nemcsak a hit elméletében voltak jártasak, hanem gyakorlatában is: midőn leszállt az est, párizsi és vidéki családok otthonaiba vitték a keresztény örömüzenetet. Íme, újabb azonosság a lutheri reformáció szelleme és a janzenistáké között. Hogy mindenki számára hozzáférhető legyen, Luther életének legnagyobb vállalkozása a Biblia lefordítása és magyarázata volt. A hitetlenek előtt föltárni a kereszténység igazságait: ez inspirálta Pascalt is tervezett művében. Nem templomokba húzódva várakoztak valami hogyan-hogy nem hívővé lett tömeg megjelenésére, hanem személy szerint keresték föl az érdeklődőket, a keresőket. Hogy tudott-e Pascal Lutherről, olvasta-e írásait? Alig lényeges. De elképzelhetetlen, hogy azok a janzenisták, akik Arnauld-val, Nicole-lal, Saint- Cyran-nal az élükön az egyházatyáktól a skolasztikusokon át Kálvinig minden irodalmat fölmértek, ne ismerték volna a német reformátor iratait. S végül is nemcsak a janzenistákról tudunk keveset, de Pascal utolsó éveiről, hónapjairól is. Egyesek hithű katolikusnak, mások rezignált és magára maradt kereszténynek látják az 1662-ben, harminckilenc éves korában elhunyt gondolkodót. Mindkét föltételezésben van igazság, hiszen mikor a gyónás eltör
