Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Veöreös Imre: Egy sikerkönyv, amely választ vár tőlünk
VEÖREÖS IMRE: EGY SIKERKÖNYV .. . 71 zetből támadó közösségigénye, másrészt az egyházak új ráébredése közösségi mivoltukra. Nem lebecsülendő, amit az aktív egyháztagoknak a gyülekezethez való tartozás, a gyülekezeti alkalmakon való részvétel közösségi tudatban ad. Tamási Áron Ábeljének sóvárgó mondását az egyházhoz tartozás átélésére is alkalmazhatjuk; eredeti összefüggésében éppen egy néger hivő mondja ki: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Üresebb, támasz nélkülibb, hidegebb lenne az életük a templomtól és a gyülekezeti összejövetelektől megfosztottan azoknak, akik ezzel élnek. Az egyház közösségi funkciója az istentiszteleten is hat, és közösségi mivolta ott is átélhető. De a közösség szűkebb körben való megvalósulására, a közvetlen közösségre fokozódtak az igények az egyházakban. S szinte magától alakultak ki a közösségi formák. Példákat a mi köreinkből veszek. Ifjúsági bibliaóra, szenior bibliaóra, fiatal házasok összejövetele egyre több gyülekezetben válik „baráti” társasággá. Az sem véletlen, hogy sokak számára igényelt közösségi élmény a szeretetvendégségi együttlét. Egyházi önvizsgálatra is késztet megállapításaival akaratlanul a szerző. Vannak olyan — főként — értelmiségiek, akiket „eszmei közösség” szála kapcsol az egyházhoz, de gyakorlatilag nem ápolják ezt a közösséget ilyen vagy amolyan okból. Nem érzik lelki szükségét az istentiszteleten való részvételnek, nem találják szellemi igényüket kielégítőnek az igehirdetéseket, vagy egyszerűen nem fér bele a gyülekezeti élet az életbeosztásukba. Vajon nem lett-e túlságosan „kispolgárivá” az egyházi életünk? Az egyes egyházakban jelentkező ún. kisközösségek figyelmeztető jelek, hogy az egyház mai életének közösségi formáihoz az azonos gondolkodási szint egyik szükséges előfeltétel. Az első keresztyének napi életközössége ma inkább közös életkörülményeket, baráti kapcsolatokat kíván. Az egyház közösségi funkciójának korszerű megvalósítása csupa kérdőjelet vetít elénk. Ki merné mondani, hogy tudja az utat? „Az értéktudat kiforratlansága” A szerző megállapítása szerint 1945 előtt az egyház olyan mértékben nyomta rá bélyegét az emberek értéktudatára, hogy a többségüknek csak egyféleképpen lehetett látnia a világot s a világban önmagukat. Nem hiszem ugyan, hogy ez ilyen nagy mértékben megvolt, de folytassuk az ő gondolatmenetét: ez az értéktudat a háború nyomán elvesztette hivatalos támogatását, az emberekben azonban még nem forrott ki az értékeknek, normáknak, magatartás- formáknak olyan egyértelmű új modellje, mint amilyen annak idején például a középkori szerzetes vagy lovag, a XVIII. századi angol „becsületes kalmár” eszménye volt. A hagyományos keresztyén értékrend mégis tovább hat Magyarországon („egy 1977—78 fordulóján lefolytatott országos vizsgálat adatai szerint a megkérdezettek 55 százaléka vallotta magát többé-kevésbé vallásosnak”), de elmosódtak jellegzetességei és más értékrendtől elválasztó határai. Ez a szerző nyomán röviden vázolt tényálladék figyelmeztethet bennünket, hogy munkáljuk egy mába illő helyes keresztyén életeszmény kialakítását és terjesztését. Sok jó irányú változás történt már e tekintetben. Általában megszűnt hivő körökben az ún. világi élettől való elzárkózás követelménye. A harmincas években még ilyenfajta kérdések szerepeltek keresztyén ifjúsági eszmecseréken: szabad-e táncolni? Egyes vallásos irányzatok még
