Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983

1983 / 1. szám - Schmitt Hedvig: Németh László betegágya mellett

SCHMITT HEDVIG: NÉMETH LÁSZLÓ...

67

súlyérzéke csökkent. 5-én bevittük a Balassi úti id eg klinikára. Ott is részt vehettem az ápolásában. Látását, úgy tűnt, ismét teljesen elvesztette. Este megkérdeztem tőle:

— Ne imádkozzunk?

összetette a kezét, s én ezt igennek vettem. „A napvilág leáldozott; kérünk, Teremtőnk, Tégedet..kezdetű esti himnuszt mondtam el. Utána a Miatyánkot, azt velem mondta. Reggel kérdezés nélkül elkezdtem: „Ragyogva fénylik már a nap ...” — összetette a kezét, utána elmondtuk a Mi- atyánk-ot. Napköziben latinul olvastam föl neki a reggeli és esti zsolozsma előbb idézett himnuszait (Iám lucis orto sidere..., Te lucis ante termi- num ...) —, és ő gyönyörűen fordította. Akkor még szótagolás nélkül beszélt. Később, mikor romlott az állapota, elkezdett szótagolva beszélni. Aznap Bach-ot hallgattunk. Január 9-én este azt mondta.

— Imádkozzuk el a Hiszekegyet is.

Attól kezdve minden reggel és este, ha én voltam mellette, azt is elimád- koztuk. Ezután állapota napról napra rosszabbodott, a vizsgálatoktól rendkívül szenvedett. Az evés-ivás kínszenvedést jelentett; egy alkalommal, mikor én is erőltetni akartam az evést, reszketve hárította el a kezemet, s azt mondta:

— Nem bí-rom az erő-sza-lkot.

Ez volt az egyetlen ellenkezés, amit én mellette három és fél év alatt tapasztaltam. Különben ráillett az Írás szava, hogy mint ahogy a bárány megnémul nyírói előtt, ő panaszszó nélkül viselte a szenvedéseket. Az ápolónőket, úgy látszik, arra bíztatták, hogy beszélgessenek vele. Unos-untig, mindenki azt kérdezte tőle:

— Hogy tetszik lenni?

Mire ő:

1— Kö-szö-nöm jól.

Mindig ezt felelte. Akkor kérdezték:

— Mennyi 6X6?

— Har-minc-hat.

És így tovább. Mindig engedelmesen felelt. Naponta feltettük kedvenc lemezeit, de az utolsó hetekben már a Jupiter szimfóniát leállíttatta, azt mondta:

— Most nem kérem.

Február 25-én este. Ültem az ágya mellett, láttam, hogy nyitott szemmel fekszik csöndben. Bejött a professzor, én félreültem, a professzor az ágyhoz lépett.

— Laci bátyám, nem tudsz aludni?

— Nem.

— Gondolkodsz valamin?

— Igen.

— Min gondolkodói?

— A Hiszekegyen.

— Ugyan kérlek, ezek nem a Te gondolataid. Ezek Teleki Páléi. Ismerted?

— Igen.

— Hol találkoztatok?

Többé egy szót nem válaszolt. A professzor kiment, s én abban a percben lejegyeztem.

Az utolsó hetek rettenetesek voltak, nyugtalanság és zuhanás érzése