Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Schmitt Hedvig: Németh László betegágya mellett
SCHMITT HEDVIG Németh László betegágya mellett 1971-ig csak távolról ismertem őt. Szilágyi Erzsébet fasor 79. alatt lakott családjával együtt, a III. emeleten, fölöttünk. Néha-néha találkoztam vele az utcán, gyalogosan a fasorban, mindig udvariasan köszönt. Könyveit azonban olvastam; előadattam tanítványaimmal Petőfi Mezőberényben című drámáját, és rendkívül nagyra becsültem. Nagyrebecsülésem talán ott kezdődött, amikor az Iszony katolikus papját olyan szépen jellemezte. Azontúl műveiben mindig azt kutattam, milyen kapcsolatban áll az Úristennel, vagy milyen alakulóban van ez a kapcsolat. Az Ószövetség olvasása közben, a Négy próféta, A „vallásos” nevelésről, azután a Protestáns kor mind rendkívül érdekeltek. Persze mindenütt a hit csíráját kerestem. Azután elkövetkezett 1971 tragikus hónapja, január, amikor agyérgörcs támadt reá, elvesztette látását, rendkívül mozgásgátolttá vált. Ekkor sokkolták. Ezután teljesen elvesztette az emlékezőképességét. Hosszú hónapok, a legjobb ápolás tudta őt visszahozni az életbe. Végre megismerte a hozzátartozóit, némileg visszanyerte látását, mozgása egészen jól rendbe jött. Lassacskán az óriási ismeretanyag is részben visszatért agyába. Kezdett visszatérni hét nyelv értése és beszédtudása is. Viszont egyensúlyérzéke változó volt, és a látása úgynevezett csőlátás. Ezért szorult rá, hogy felolvasó és kísérő legyen mellette. Ekkor szerződtetett hozzá Ella asszony, miután alattuk laktunk és én már nyugdíjban voltam. Én féltem a feladattól. Eszembe jutott a szólásmondás, hogy Istent minél közelebbről ismerjük, annál nagyobb lesz, viszont az ember annál kisebb. Megkérdeztem dr. Nádasy Alfonz karmesterünktől, hogy mi a véleménye Németh Lászlóról. Ő gondolkodott, s ezt felelte: „Feltétlenül Istent kereső ember, és aki keresi Istent, meg is találja”. Ez biztató volt. 1971. október 9-én találkoztam vele először, így szemtől szembe. Napok alatt elmúlt minden aggodalmam, mert láttam, hogy embernek is éppoly nagy, s azt is megtapasztaltam, hogy Kodály Zoltán tanár úrnak igaza volt, amikor azt mondta, a zseni 10% tehetség, 90% szorgalom. Napunkat hajszálpontosan beosztotta. Olvasás, írás, lemezihallgatás — a zenét rendkívül szerette! —, műemlékek albumának a megtekintése. Pontosan megnézte, vagy megkérdezte, ha nem volt jó a szeme, hány oldala könyv, naponta hány oldalt kell belőle elolvasni, s akkor kijelölte. Nehezen olvasott. Felesége ABC-s könyvből tanította meg őt újból olvasni, mert teljesen elvesztette a betűk ismeretét. Márciusban történt a sokkolás, és októberben — mikor én odakerültem — még ABC-s könyvből olvastunk és nagybetűs gyermekmese- könyvből. Hamar rájöttem, hogy a betűket sokszor félig látja csak. és a ren-
