Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - ifj. Fahiny Tibor: Bacon és Donne. Esszé vagy meditáció
5« IFJ. FABINY TIBOR: BACON ÉS DONNE Meditációi drámai expozíciónak is tekinthetjük, addig a Perlekedés maga a drámai kibontakozás, a konfliktusok sokasága, ami eljut a csúcspontra, ahonnan már csak a felismerés és megadás, a beleegyezés és megnyugvás vezet lefelé, a drámai kifejlethez. Paradox módon ez a levezetés egyben már az Istenhez való lépcsőzetes emelkedés is. „Az agyban kezdi és eljut a szívhez, a földről indul és a mennybe száll.” Az Ima tehát egyszerre drámai kifejlet, levezetés, s ugyanakkor az Istenhez való fokozatos megérkezés is. Hogyan lehetséges ez a paradoxon? Az Istennel perlekedő önző ént az ige kiégeti az emberből, s akarata így összhangba kerül Istenével. A keresztyén ember elfogadja saját helyzetét, s ezentúl már nem ő él, hanem él benne a Krisztus. Az Ima így már a keresztyén ember lélegzetvétele. Egyetlen lélegzetvétel — egyetlen, összetett mondatokba font gondolatzuhatag. Itt már egyszerre érezzük Milton hangját és Bach muzsikáját: a protestáns barokk érzelmi bőségét, a fenséges és grandiózus, ám a lényeget szem elől soha nem vesztő dinamizmust. Ugyanezt a duzzadó feszültséget sűrítette Donne a Szent Szonettek egyikének formai fegyelmezettségébe. Itt ugyanazzal a szenvedéllyel könyörög a bűnnel való összekötözöttség feloldásáért, mint az Istennel való egyesülésért. Törd szét szívem, háromszemélyű Isten: nem sújt le már, ha rámveted napos szemed — hát dönts le, semmivé taposs, hogy fölkeljek megint, mennyei díszben. Város vagyok s bitorló botja zúg reám — torold meg, jogos Fejedelmem! Lásd, helytartód, az ész, nem véd meg engem: rabszolgajellem, gyáva és hazug. Tied vagyok, szádat szomjazza szám, de, jaj, ellenségemmel adtak össze: vágd el hát ez átkos kötést, hogy aztán kezed testemet újra gúzsba kösse. Hogy szabad lehessek, rabszíjra fűzz, csábíts el, hogy lehessek tiszta, szűz! v Ism (Képes Géza fordítása)
