Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - John Donne: Meditáció, perlekedés, ima
Meditáció, perlekedés, ima „Nunc lento sonitu discunt, morieris.” Ez a harang, amely most szelíden másért kongat, így szól hozzám: meg kell halnod. JOHN DONNE Meditáció Meglehet, akiért ez a harang szól, annyira beteg, hogy nem is tudja: érte szól. És meglehet, én is sokkal egészségesebbnek képzelem magam, mint amilyen valójában vagyok, és a körülöttem levők, akik látják állapotomat, értem harangoztatnak s én nem is tudok erről. Az egyház egyetemes, univerzális, és ilyen minden cselekedete is: amit tesz, mindenkit érint. Ha gyermeket keresztel, ez a cselekedete engem is érint, mert ezzel ahhoz a főhöz kapcsolja a gyermeket, amelyhez én is tartozom és abba a testbe oltja bele, amelynek és is a tagja vagyok. Ha az egyház temet valakit, ez engem is érint, hiszen az egész emberiség egy szerző műve és egyetlen kötet. Amikor valaki meghal, ez nem azt jelenti, hogy egy fejezetet kitépnek ebből a könyvből, hanem azt, hogy egy szebb nyelvre fordítják, és minden fejezetnek ez a sorsa. Isten szolgálatában számos fordító áll: az egyik fejezetet az öregség fordítja át, a másikat a betegség, harmadikat a háború, negyediket az igazságszolgáltatás —, de Isten keze ott van mindegyik fordításban; az ő keze fűzi majd össze szétszórt lapjainkat egy olyan könyvtár számára, amelyben mindannyian nyitott könyvek leszünk egymás előtt. Ezért a harang, amely istentiszteletre hív, nemcsak az igehirdetőt szólítja, hanem a gyülekezetét is. Ez a harang mindnyájunkat hív, de engem különösen, aki a betegség miatt oly közel kerültem a véghez. A szerzetesrendek egykor azon versengtek, szinte már civakodtak (e versengésben kegyesség keveredett méltósággal, hit az önérzettel), hogy reggelenként melyikük harangozzék először imára. Ügy határoztak, hogy azok húzzák meg először a harangot, akik elsőként ébrednek. Ha az esti imára szólító harangzúgás méltóságát helyesen értjük, örömmel kelünk majd kora reggel azzal az igyekezettel, hogy ez a méltóság éppúgy a miénk lehessen, mint a harangozó rendé. A harang azért szól, aki úgy érzi. hogy érte szól; s bár nem szól mindig, mégis ha a harangszó valakit egyszer megragadott, ő attól a perctől egy lesz Istennel. Ki nem néz fel a kelő napra? És ki fordítja el a szemét a feltűnő üstökösről? És ki nem figyel a harangzúgásra, bármilyen alkalomból szól is az? És ki tud nem odafigyelni arra a harangszóra, amely önmaga egy részének elmúlására figyelmezteti? Senki sem különálló sziget, amely teljes lehet önmagában; minden ember a kontinens egy szelete, a szárazföld része; ha egy rögöt mos el a tenger, Európa lesz kisebb, éppúgy, mintha egy hegyfokkal, barátod házával vagy a sajátoddal történt volna ez; bárki hal meg, én leszek kevesebb, mert az emberiség
