Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - ifj. Fahiny Tibor: Bacon és Donne. Esszé vagy meditáció
1FJ. FABINY TIBOR Bacon és Donne Esszé vagy meditáció A következőkben két egymáshoz közelálló, de lényegi különbségeket is mutató prózai műfajról és ezek gondolkodástörténeti problémáiról kívánunk szólni. A Diakonia hasábjain már mindkét műforma hangot kapott: példaképp említhetjük Czine Mihály Remélyik Sándorról írt esszéjét (80/2), T. S. Eliot esszékötetének bemutatását (82/2), Szabadi Judit Bálint Endréről szóló írását (80/2), illetve Karl Rahner levelét (80/1), Paul Tillich prédikációját (80/2) és Béza meditációját (82/2). Az elmélkedés nek, a nehéz teológiai és filozófiai problémák könnyebb hangvételű, emberközelbe hozott, a gondolkodás folyamatát jobban érzékeltető, személyesebb jellegű műfajának előzményeit már az ókori irodalomban is felfedezhetjük. A világi témájú, s a majdani esszé felé mutató első elmélkedések a sztoikus bölcsességet sugárzó Seneca (i. e. 4—i. sz. 65) és Marcus Aurelius (121—180) nevéhez fűződnek. A keresztyén lelkületet kifejező meditációk középkori eredetéről, Augustinus (354—430) és Bonaventura (1221— 1274) jelentőségéről Béza kapcsán már hallottunk. Az európai líra- és drámafejlődés egyik csúcspontján, a tizenhatodik és a tizenhetedik század folyamán, a reneszánsz Franciaországban és Angliában születik újjá az esszé, amely — mint neve is mutatja — a prózával folytatott első „kísérlet”. (Az igazán népszerű és vérbeli prózai műfaj, a regény kialakulását és virágkorát csak a tizennyolcadik század után létrejött polgári társadalmak fogják biztosítani.) Az esszé műfajának reneszánszkori megteremtője és névadója a francia ,Montaigne (1533—1588) volt, aki az irodalomban talán először fedezte fel a szubjektív ént, s a világ addigi értékrendszerét a „Mit tudom én”? szkepszisével és relativizmusával kérdőjelezte meg. Űjszerűségének és problémaérzékenységének köszönhető, hogy nézetei rendkívül gyorsan terjedtek Angliában is, hatása könnyen kitapintható Shakespeare életművében is. A műfaj angol atyja, Sir Francis Bacon (1561—1626), az igazi reneszánsz polihisztor sem késlekedett sokáig: először 1597-ben adja közre a később sok kiadást is megért esszéit. Bacon az éleseszű és szemlélődő ember, már nem annyira szubjektív mint Montaigne, hiszen önmaga helyett a „szép új világ” jelenségeit írja meg elmésen. Egyszerre szól a hatalomszerzés mesterségéről, a nagyra- vágyásról, az igazságról, a stúdiumokról, a kertekről, az utánzásról — egyszóval mindenről, ami érinti és érdekli a reneszánsz emberét. Élesen figyeli meg a külvilág törvényszerűségeit, s tapasztalatait rendszerezve bölcsességeket
