Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983

1983 / 1. szám - Sykes, Stephen W.: Az anglikán keresztyénség

S. W. SYKES: AZ ANGLIKÁN KERESZTYÉNSÉG

51

olyan nyílt állásfoglalást, mint pl. az Ágostai Hitvallásban, arról, hogy a hit általi megigazulás az evangélium központi tanítása. Elmondhatjuk, hogy Cranmer érsek liturgiái revízióját csak az a szándék vezette, hogy az evangéliumi üzenet fókuszát Istennek Krisztusban elvégzett kegyelmi cselekedetére irányítsa. De később sem tekintettek semmiféle hittételt sem az alapnak vagy a többi tanítás központjának. Ezért az anglikánok a tanítás tekintetében bizonyos szabadságot élveznek már a XVI. század óta.

Az oxfordi mozgalom nyíltan ki is használta ezt a szabadságot és kritika tárgyává tette az anglikán evangélikálisoknak azt a szemléletét, hogy a bűnbocsánatot központi szereppel ruházzák fel, s ezzel elhanyagolják az inkarná- ció tanítását. Nem állítjuk, hogy az anglikánok többet hoztak volna ki az inkarnáció gondolatából, mint bárki más, de határozottan és szívósan védelmezték azt már a múlt század közepe óta. S valóban: miután úgy tűnt, hogy a darwini hipotézis elfogadottá vált, nem egy anglikán teológus írt „inkar- nációs metafizikát”, ahol Krisztus úgy jelenik meg, mint a történelem folyamán át kísérő isteni vezetés csúcsa.

Az inkarnáció teológiája így szilárd és sajátosan anglikán jelenség marad, különösen a nem római katolikus felekezetek között. Miért? Az egyik felelet szerint ez már az oxfordi mozgalom által is szorgalmazott patrisztika- kultuszból következik és az Imádságoskönyv liturgikus szövegei is azt támasztják alá (különösen a Te Deum és a Gloria in Excelsis). A másik felelet rámutat arra a következetességre, ami az egyik oldalon a hagyományos teiz- mus, ill. a teremtés tanítása, a másik oldalon pedig a megtestesülés tana között található. Amikor testünket Krisztus magára vette, ezzel elfogadta és megszentelte a materiális világot. A keresztyén hit materiális jellegű, és nem a test nélküli lélekről szóló tanítás.

Továbbá: az anglikanizmus sohasem lett olyan hatások áldozata, amelyek a megtestesülés krisztológiájának hanyatlását eredményezték, mint pl. az antropocentrizmus felé történt hangsúlyeltolódás, amely teológiailag a „Krisztus énérettem” nézetet hangsúlyozza. De kivédte a filozófiai idealizmus egyoldalú hatását is, amely a valóságnak csak a tudati megközelítésén fáradozik. Az angol teológia történetét tanulmányozó tudós számára megragadó, mennyire állhatatosan védelmezik az anglikánok a megtestesülés tanítását az újtestamentumi kritika látszólag romboló hatásával szemben, amely Jézus emberi korlátáira és tudatára irányítja a figyelmet, valamint rekonstruálni kívánja az ősegyház primitív, pre-inkarnációs krisztológiáját.

A tradíció ebben az esetben is ellenszéllel találkozott, amit azonban távolról sem nevezhetünk általánosnak. A század elején az anglikánok között is hatást gyakorolt a liberális protestáns teológia. A közelmúltban, 1977-ben egy tanulmánygyűjtemény jelent meg, amelynek a címe: The Myth of God Incarnate (A megtestesült Isten mítosza). Öt teológus vett részt a tanulmányok írásában, amelyeket ugyanaz a cég adott ki, mint pár évvel korábban Robinson püspök munkáját. A könyv hasonlóképpen hangos morajt váltott ki az olvasóközönségben. Ismét csak azzal magyarázhatjuk a túlzott izgalmat, hogy a megtestesülés tanának támadása, annak mítoszként történt beállítása teljesen szokatlan Angliában. Más országok protestáns teológusai, különösen Németországban és az USA-ban, csodálkozásuknak adtak hangot: szinte hihetetlen, hogy egy konvencionális tétel megbolygatása ilyen érzékeny reakciót okoz.

A lutheránus olvasónak bizonyára feltűnik, hogy a hagyományos hittételt védő anglikán magatartás a jólismert, a bevett dolgok stabilitását fejezi