Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Beszélgetés Szigeti Jenővel a szabadegyházakról
34 SZIGETI JENŐ A SZABADEGYHÁZAKRÓL számított, apai nagyapám után evangélikus hittanra kellett járnom. A legrosszabb jegyem mindig hittanból volt. Nem azért, mert a tananyagot nem tudtam, hanem azért, mert minden hétfőn megkérdezték, voltam-e templomban? Erre mindig azt válaszoltam, hogy én a gyülekezetben voltam. Ezért a tisztelendő úrtól mindig kaptam egy pofont, és mindig az egész osztály előtt szidta a szektát, melynek apám is egyik lelkipásztora volt. Azt is tudtam, hogy apámat a felszabadulás előtt számos alkalommal azért tolon- colták ki, verték meg a csendőrök, mert egy-egy község református lelkipásztora feljelentette. Ez a múlt, amit a költő szavával „békévé oldott az emlékezés”. A felszabadulás után együtt tanulták egyházaink a szolgáló létformát,, melynek során nemcsak népünkhöz, hanem egymáshoz is közelebb jutottunk. Ezt ismét személyes „élményemmel” tudom illusztrálni. 1961-ben mint végzett adventista lelkész léptem be az Evangélikus Teológiai Akadémia kapuján. Bevallom, gyermekkori emlékeim alapján a torkomban dobogott a szívem. De itt a teológián a professzorokban és a hallgatókban testvérekre találtam, és mély, életre szóló barátságok szövődtek tanulmányaim öt esztendeje alatt. Ott tanultam meg azt az alapelvet, hogyha valaki úgy próbál egy másik emberrel jó kapcsolatot építeni, hogy elveit feladja, eltitkolja, vagy nem meri vállalni, az homokra épít. Csak egy olyan adventistának vagy evangélikusnak van érvényes mondanivalója egymás és az emberek számára, aki meg meri vallani hitét, kész vállalni egyháza múltját és jelenét. Csak így tudnak tanulni egymástól. Szerkesztő: Nyilván szükséges lenne hiveink behatóbb tájékoztatása a kölcsönös megbecsülés érdekében. Sok még a régi beidegződés, előítélet azoknak az időknek maradványaként, amikor szektaként kezelték a szabadegyházakat. Az idegenségnek legtöbbször az az oka, hogy keveset tudunk egymásról és azt is rosszul. A szabadegyházakkal való ökumenikus kapcsolatot gyülekezeti szinten az esztendő eleji egyetemes imahéten meg reformációi sorozat alkalmával ápolják több helyen. Űrvacsorai közösség is van néhol. Ennyi a találkozási alkalom. Szigeti Jenő: A legfontosabb feladatunk egymás jobb megismerése. Csak az elfogultságtól mentes ismeret képes legyőzni a múltból belénk ideg- ződött előítéleteket. Az előítéletek legyőzése viszont egymás szolgálatának, küldetésének jobb megértéséhez vezet. Ez az alapja minden kölcsönös tiszteletnek. Elsősorban a szabadegyházi közösségek hitelvi és szervezeti szabályzatának a megismerése és megismertetése fontos feladat. Ehhez kiváló segítséget ad a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképzőjének Szakács József elnök által szerkesztett tanulmányi füzete: „A Magyarországi Szabadegyházakhoz tartozó tagegyházak hitvallásai és szervezeti szabályzata”, melyben a Szabadegyházak Tanácsa szervezeti szabályzata mellett minden tagegyház hitvallása is megtalálható. A Szabadegyházak múltjának kutatásával több mint 25 esztendő óta foglalkozom. Ezekből a tanulmányaimból válogattam néhányat össze abban a kötetben, amely 1981-ben megjelent „Megemlékezzél az útról” címen (ez a protestáns könyvesboltban most is kapható), valamint doktori értekezésemben, mely a legrégebbi magyaroszági szabadegyházi közösség, a nazarénusok történetének monográfiája. Mire ez az interjú megjelenik, ennek a tanulmánynak a jelenlegi helyzet szociológiai, etnográfiai, tudományos igényű bemutatásával kiegészült változata is kikerül a nyomdából. Ebben a munkában a tragikusan korán elhunyt Kardos László, a kiváló
