Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Beszélgetés Szigeti Jenővel a szabadegyházakról
SZIGETI JENŐ A SZABADEGYHÁZAKRÓL 35 vallástörténész, a „fényes szelek” nemzedékének nagy pedagógusa volt a szerzőtársam. Ügy gondolom, hogy ezek a munkák is hozzájárulnak egymás jobb megismeréséhez, de meggyőződésem, hogy egymás személyes megismerése, az egymás között ápolt testvéri kapcsolatok vonzása többet ér, mint a legpontosabb ismeret. Azt ismerem igazán, akiről nemcsak olvastam, hanem akivel együtt imádkozom és dolgozom. Szerkesztő: Az egymástól eltérő tanítás és gyakorlat terén meg lehetne találni a kölcsönös értékelés útját. Egy példa: a felnőttkeresztség mellett nem egy jelentős református és evangélikus teológus hozott fel komoly érveket. Bizonyára a felnőttkeresztséget gyakorló szabadegyházak is megértéssel kísérhetik a történeti egyházak erőfeszítését a megkeresztelt gyermekek hitre vezetéséért. Szigeti Jenő: Valóban nem a kompromisszum, hanem Isten igazságának jobb, teljesebb és elmélyültebb megértése hozza közelebb a különböző keresztyén közösségeket. Ez magyarázza, hogy a szabadegyházak egy része nem tart szervezeti kapcsolatot az ökumenikus világmozgalommal, de ennek ellenére kész az együttműködésre a különböző felekezetekkel, vagy akár a különböző világnézetű emberekkel. Egyházam, az Adventista Egyház — sem közvetlenül, sem közvetve — nem tagja az Egyházak Világtanácsának, sem a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának. Érdekes a keresztség példája. Megérdemelne egy külön beható vizsgálatot. Én úgy látom, hogy az igazi eltérés nem a keresztség formájában van, nem is ott, hogy a Szabadegyházak általában a felnőtt keresztség érvényességét vallják a gyermekkeresztséggel szemben, hanem abban, hogy a keresztség tartalma, mondanivalója más. Egy szabadegyházi hivő számára a keresztség tudatos közösségvállalást, a sorsközösséget jelenti a gyülekezettel, míg egy evangélikus számára inkább jel, előzetes elköt el ezés a keresztség. A keresztség tartalmi különbségének vizsgálata, megértése és megértetése gyümölcsözőbbnek látszik, mint az eltérő formák kompromisszumos egyeztetése vagy indifferenssé tétele az által, hogy a „minden mindegy” álláspontot képviseljük. Szerkesztő: Hogy az egyes evangélikus hivő mit gondol a keresztségről, az nagyon különböző lehet. Egyházunk tanítása szerint azonban a keresztség nem pusztán „jel”, hanem valóságos isteni esemény. Isten kegyelme kiárad láthatatlanul a gyermekre a keresztség'ben, amelynek a hitre jutásban kell folytatódnia, hogy célhoz érjen. A gyermekkeresztséget, ill. a csak felnőtteket keresztelő szabadegyházi gyakorlatot mi sem tartjuk csak formai különbségnek, amelyet megegyezéssel áthidalhatnánk. Ellenben úgy érzem, hogy amiképpen a mi oldalunkról elismerjük a felnőttkeresztséghez való ragaszkodás mögött rejlő teológiai igazságot, a gyermekkeresztséget gyakorló egyházak eljárásában az erről másképpen gondolkodó keresztyének is megérthetik a mi teológiai indokunkat: Isten kegyelme megelőzi az emberi döntést. A megkeresztelt gyermeket, mint Isten kegyelmébe fogadott kis lényt, szeretnénk elvezetni az őt magához ölelő isteni kegyelem megismerésére. Világszerte tapasztalható karizmatikus mozgalmak jelentkezése nemcsak a református, evangélikus, anglikán egyházakon, hanem a római katolikus egyházon belül is. Ügy tudom, hazánkban is vannak ennek jelei. Többen ezt az irányzatot azonosítják a pünkösdiekkel, pedig e két mozgalom elhatárolja egymástól magát. Érdekel a véleményed a karizmatikus igény féltő
