Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Beszélgetés Szigeti Jenővel a szabadegyházakról
32 SZIGETI JiENÖ ÍA SZABADEGYHÁZAKRÓL életképes a mag — fává fejlődik. Az következik be, hogy a hitbeli felismerés körül, mint kristályosodási pont kprül kiépül egy, a teljes bibliai tradícióra vonatkozó látás, ami elsősorban abban új, hogy rendező ereje az új hitbeli felismerés, és az új tanítás ennek logikus következménye. Ez lényegében nem más, mint az új egyház rendszeres teológiájának kialakulása, hitvallásoknak a megszületése. Amíg az új hitbeli felismerés erősen hatalmában tartja az újonnan megszületett egyházat, úgy tűnik, mintha aránytalan volna az új egyház tanrendszere, mintha egy bibliai igazságot elhanyagolna, másokat meg különös erővel hangsúlyozna. Amikor elkövetkezik az egyházak életében a hitvallások megszületésének kora, az új közösség az egész keresztyén tradícióval szembesíti az új hitbeli felismerést és elindul az egész keresztyén tradíciót felölelő szintézis keresésének útján. Ez az út nagyon jól kimutatható akár az őskereszténység, akár a reformáció egyházainak történetében, de a különböző szabadegyházak történetében is jól látható jelei vannak ennek a folyamatnak. Természetesen nem minden elindult vallásos mozgalom fejlődik egyházzá, ahogyan nem minden kikelt magból lesz fa. Egyház csak akkor születik, ha az új hitbeli felismerés a keresztyén tradíciónak egy olyan lényeges pontja, ami az ember egyik lényeges, hitben feldolgozásra méltó kérdésére ad feletet. A második „buktató” abban van, ha egy vallásos mozgalom nem tudja a teljes keresztyén tradícióval összhangba hozni a maga valós hitbeli felismerését, ha mindvégig megmarad az új hitbeli felismerés apologetikus védelmének harcainál és lényegében így konzerválja fejlődésének gyermekkorát. Szektás az a vallásközösség, amely infantilis módon megreked „gyermekkorában”. Meggyőződésem, hogy az egyházak fejlődési utat járnak be és „a szekta” fejlődési rendellenesség. Szerkesztő: Jogos-e a történeti protestáns egyházaknak az a vádja, hogy némely szabadegyház a református és evangélikus gyülekezetek legbuzgóbb tagjaiból toborozva híveit, és nem a hitbelileg közömbösök vagy tagadók között folytat missziói munkát? Persze ez a vád nem egy esetben visszafordul reánk: híveink nem találtak eleven hitéletre, meleg közösségre nálunk. Azért mégis kérdezem: nem található-e „halászás” egyik-másik szabadegyházi csoport részéről itt-ott a történelmi egyházak tagjai között? A prozelitizmus, a térítői buzgóság összeférhetetlen az ökumenikus kapcsolatokkal. Szigeti Jenő: Ez a sokat tárgyalt „lélekhalászás” kérdése, ami az egyházak egymás közötti viszonyának egyik tehertétele. Meggyőződésem szerint egyetlen szabadegyház sem folytat missziót a többi egyház vagy vallásfelekezet ellen, de minden szabadegyházi közösség, amelynek van identitása, feladatának, lelkiismereti kötelességének érzi, hogy az Igéből felismert üzenetet mindenféle lehatárolás nélkül mindenkinek hirdesse. Ügy gondolom, hogy -ez nemcsak a szabadegyházaknál van így. A szabadegyházak és az úgynevezett történelmi egyházak között egy alapvető különbség van. Evangélikusnak születik az ember, adventistának, baptistának vagy bármilyen más szabad- egyházi közösség tagjának soha. Bár nagyszüleim is adventisták voltak, én mégis csak 21 éves koromban lettem tagja egyházamnak és azt sem tudom biztosan állítani, hogy gyermekeim adventisták lesznek-e, bár ezt feleségemmel nagyon szeretnénk és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy gyermekeink szabad elhatározásból egyházunk valamelyik gyülekezetéhez csatlakozzanak. Minden szabadegyházi közösségben csak felnőtt, önálló hitű és ■döntési képességű ember lehet tag. Amelyik gyülekezet nem folytat missziót,
