Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Erdélyi Zsuzsanna: Válasz a kérdésre. Van-e hazai evangélikus népi imádsághagyomány?
28 ERDÉLYI ZSUZSANNA: VÁLASZ A KÉRDÉSRE „Ök nem mernek egyenesen az Ürjézus elé vonulni... bűneikkel, imádságaikkal, hanem, úgy értem, hogy talán mint közvetítőt, Máriát kérik fel erre.... Mi soha Máriához nem imádkoztunk. Soha. — (Segítségét sem kérik?) — Nem! Soha! Nem! Sohasem! Luther kirekesztette ezéket a dolgokat”... (Éppen tekercset váltottam, amikor folytatta, a beszélgetést és azon percben mondotta, hogy Luther kirekesztette Máriát, meg a szenteket. Amire aj gép elindult már a fenti megfogalmazásban hangzott el. Tehát csak így idézhetem. A szájába rágni, ismételtetni vele, nem akartam. ( ...... Ügy hogy mink) se az iskoláiba, se azóta, se a templomiba. Máriát csak úgy ismerjük, hogy Isten anyja és csak tiszteljük, de nem imádjuk.” (Máriát kirekesztette?) „Hát valóban, hát másra nem i's tudok gondolni. Mer úgy ahogy mondom! Úgy mint Jézus anyját úgy tiszteljük, de nem imádjuk. S ez a kettő nagy különbség. Ez nagy különbség!... Csak Istent, Krisztust imádjuk... Ez szerintem bálványozás, Máriát imádni és segítséget kérni.” Lényegi kérdést érintettek ezek a gondolatok. Fölerősítik a skandináv szakirodalom ugyanilyen értelmű észrevételeit. És megmagyarázzák a gyönyörű gazdag katolikus imádságanyag viszonylag csekély átáramlását. Az archaikus imádságoknak főszereplője valóban Mária, a Krisztus hálálát végigszenvedő fájdalmas anya. Mindez megfelel a középkor fölfokozott Mára-tisz- teletének és az érzelemre hangolt, főleg ferences szellemiség sugallta szenvedésmisztikát hátterelő költészetnek. Sokan, jó érzékkel, e ténnyel magyarázzák az ilyen imádságok hiányát az evangélikus gyakorlatban. S e tény pedig a „Luther kirekesztette..remek megfogalmazás. „Azér nem tudtak, nem mondtak mást, mert ml, ugye, mi az Istent hisszük, a katolikusok a Máriát is, ugye azér ők a Máriához imádkoznak inkább, mint az Istenhez. A katolikus vallás inkább a Máriát — mer a rózsafűzér, minden, a Máriáról szól. Hát én, nízze, én nem tudom, csak így gond üllőm. így gondullom, mer a katolikus vallásba nem az Isten ;a fő. Ott a Mária. Igaz vagy se? Inkább a Mária, mint az Isten. De nekünk csak a Jézus, meg az Isten. Tudjuk, hogy az anyja a Jézusnak a Mária. De írni csak az Istent, meg aztán a Jézust valljuk.” (A. S.-né, 1926. Mezőlak.) Az adatközlők e nagyon is helytálló dogmatikai okfejtéssel magyarázták azt a tényt, hogy az evangélikusok körében nincsenek olyanféle archaikus imádságok, mint a kátoliikusoknál. Mária kulcsfigurája a kérdésnek, annál is inkább, mert amelyik imádságban ő benne van, azt katolikus imádságnak tartották. Feltehetően ez motiválta a skandináv megjelöléseket, különösen, hogy ott több Máriához kötődő alaptípus maradt fönn. I. S.-nét (1928) Mezőlakon 76 éves nagynénje tanította meg kicsi korában „erre a régi imádságra” (Ha lefekszem én ágyamba...) „De mi azt gondótuk, katolikus imádság, de azér megtanútuk, s minden este elmo(d)tuk...” (Miért gondolták katolikus imádságnak?) „Miér? Mer valahogy a végihö olyan formát is mondott szegény, hogy Udvözlégy Mária és ugye ez az Üdvözlégy arra vezethetett vissza, hogy nahát 'katolikusoktól származik, de hát attul eltekintve vannak itt katolikusok is, úgy hogy nem csiná(l)tunk belüle ügyet...” K. G. (1896. Szer- góny) azért nem tudja az angyal-imádságot „Mer az katolikus imádság vót... Csak az evangélikus imádságokat tudtuk.” (Miért gondolják, hogy katolikus imádság volt?) „Mert azt nem tanították velünk a szüléink... avval magyarázom, ímer mivelünk azt nem tanították.” A család nagyon komolyan vette, szinte íratlan törvénynek tartotta, hogy amit a szülők tudnak, azt átadják gj^erekeik- nek. Unokája ugyanígy vall minden „régi dologban” járatos öregapjáról: „De nem hallottam tőle ilyen imádságot, amit esetleg másmilyen fémárul, sok min- denrül tudott beszélni, de csak azokat tudta továbbadni nekünk, amit használunk. S nem egy olyan ismeretlen dolgok vótak azok, hát amit most is használunk, és könyvbe is lehetett. Amit iskolába is tanultunk.” Ez az „unoka” K. G. lánya, M. S.-né. (1925.)
