Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Erdélyi Zsuzsanna: Válasz a kérdésre. Van-e hazai evangélikus népi imádsághagyomány?
25 A Luther ismerte változatban 14 angyalról van szó. A két többlet angyal „az Úr útját”, „den weg das Heere”, mutatja a rendelkezésre álló párhuzamok szerint. Nem célom az egyes európai történeti és népi változatokat sorjáztatni. Csupán érzékeltetni akartam, hogy egy-egy nép protestáns mivolta nem jelenti szükségszerűen egykori katolikus alapkultúrája teljes elvetését, különösen nem annak néphagyománybéli elszikkadását. Nálunk Magyarországon sajnálatos módon az északi és a nyugati szak- irodalommal ellentétben, jelen tudásunk szerint, a reformáció első századaiból nem maradt fönn följegyzés olyan katolikus szövegekről, amelyeket a protestáns hívek még „használtak”. Most nem a babonás, mágikus gyakorlatot eláruló ráolvasó imádságokra gondolok, a Bornemisza kárhoztatta szövegekre, Kecskeméti Alexis János vagy Bőd Péter említette vajákos eljárásokra, sem az 1643. évi hercegszőllősi evangélikus kánon tiltó rendelkezéseire a babonás szövegekről és fölhasználóikról szólván. Történeti archaikus imádságainkból csak kettő került följegyzésre. A már említett Memorialis és a száz évvel későbbi „babonás, haszontalan szószaporítású imádság” Horváth István 1805. évi naplójában Fehér Rózsa, Mária / Engem Jézus talála... kezdettel. (Hegyet hágék ... kötet 404.) Mivel azonban ezek a rögzítések katolikus környezetből, kézből származnak, nem tudjuk nyomon követni a hazai protestáns gyakorlatban még az egyházi különválás előtti időkből átkerült epikus imádságok szerepét, illetve jelenlétét és elhalását. Nem volna érdektelen végigböngészni az evangélikus egyháztörténeti emlékeket. Bizonyára találnánk olyan följegyzéseket vizitációs jegyzőkönyvekben, história domus-okban, amelyek — akárcsak az északi országokban — a korai protestáns imádsággyakorlatra szolgáltatnának közvetlen adatokat. Közvetett adataink ui. vannak, ezért túl egyszerű lenne azt állítani, hogy semmi nyomunk nincs a különválás előtti katolikus szövegek protestáns túléléséről. A protestáns teológiai irodalomban elítélőleg emlegetett ráolvasó imádságok, sőt még ma is előkerülő protestáns ,,báj”-ok egyes motívumai ugyanabban a középkori epikus szöveghagyományban gyökereznek, mint amelyben az archaikus népi imádságok főmotívumai is. Innét a sok azonosság a ráolvasó imák és az archaikus imádságok között. S e tény hozza előtérbe a közös eredet valamiféle lehetőségét és a történetiség kérdését. Jó példa erre a Confessio-béli írásomban közölt békési református vőfély-könyv Grál hagyományt is tükröző ráolvasója. Számunkra talán még fontosabb annak a három egyedülálló imádságnak az előkerülése egy 1620-ban Kolozsvárott megjelent anti- trinitárius (unitárius) vitairat kötéstábláin, melyet Jankovics József fedezett föl a közelmúltban az egyik oxfordi könyvtárban, ahová e könyv a múlt században csere útján került Székelykeresztúrról (ItK 1981: 1). A lehetséges azonosságok — egyezések vizsgálatánál szem előtt kell tartanunk azt is, hogy a népi imádságállomány sorsát befolyásolta a cuius regio elv érvényesítése. A felekezetcsere hitbéli hatásaival nem járt együtt a bevált szövegeknek azonnali föladása. Ezzel és még sok tárgyi és alanyi okkal magyarázhatók az archaikus népi imádságok kevert elemei, a katolikus szövegeknek úgymond protestáns motívumai, vagy fordítva. Meggyőződésem, hogy a katolikus imádságoknak szinte minden egyes sorát meg kellene vizsgálni, hogy egy- egy motívum felekezetközi vándorútját követhessük. Makra Sándor lelkésznéprajzkutató pl. reformátusnak állítja az egyik gyakori katolikusnak ítélt motívumot: „Oh Istenem, mikor engem teremtettél, / Annál jobban megismertél, / Haláloddal megváltottál, / Szent véreddel megszenteltél...” De ERDÉLYI ZSUZSANNA: VÁLASZ A KÉRDÉSRE
