Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Erdélyi Zsuzsanna: Válasz a kérdésre. Van-e hazai evangélikus népi imádsághagyomány?
ERDÉLYI ZSUZSANNA Válasz a kérdésre Van-e hazai evangélikus népi imádsághagyomány ? Az archaikus népi imádságanyagra a katolikus népi áhítatrendben — para- liturgia — találtam. Ezért elsősorban a katolikus' imahagyományt igyekeztem föltárni. Sohasem tévesztettem azonban szem elől, hogy népünk megosztott vallású. Az azonos protestáns gyakorlat ismerete nélkül e szellemi örökség teljes képét nehezen rajzolhatom meg. Családi meghatározók folytán először a református szövegek fölkutatását szorgalmaztam. Az általános értékelést a Confessio 1979. évi 1. számában végeztem el. Az evangélikus hagyomány fölmérése nehezen indult el. A református emlékek viszonylag szűkös volta és a hetvenes évek elején az evangélikus közösségekből nyert, nem sokat mondó szórványos adatok visszahúzó erővel hatottak. Egyidejűleg azonban a külországi, főleg a dán—skandináv párhuzamok a magyarországi előfordulások létét is fölvetették és a gyűjtés megkezdését sürgették. A kérdés egyre jobban foglalkoztatott s nem véletlenül került munkaindító írásunk s fölhívásunk címére: „Van-e hazai evangélikus népi imádsághagyomány?” (Diakonia 1981. évi 1. szám és Evangélikus Élet 1982. évi 47. szám.) A kérdésfeltevés mellett a hívek segítségét kértem a munkához. Egyedül aligha szerezhettem volna országos áttekintést. Jómagam 1981 és 1982 őszén folytattam gyűjtőmunkát Pápa környékén, a Balaton felvidékén és a Rába, Marcal mentén. Mind e gyűjtés, mind a felhívásra szép számban érkező levelek imaszövegei nyomán — melyeket ez úton is megköszönök — máris megmutatkozik a hazai evangélikus imádsághagyomány jelen állapota. Más szóval: megválaszolhatom föltett kérdésemet, és megrajzolhatom azt a történeti-szellemi hátteret, amely a könyvtári kutatás, majd a szövegek és az adatközlőkkel folytatott beszélgetések révén fölvetült. Olyan szellemi örökséget mélyít el, amely élőszavas közvetítéssel, azaz szájhagyományozódás során jutott el napjainkig. Jelen beszámoló tehát csak a történeti néphagyomány körébe tartozó imádságokkal foglalkozik, amelyek általában középkori eredetűek s a reformáció után is megmaradtak. Kisközösségi, családi gyakorlat éltette legtöbbjüket, e „régi hagyományos imádságok”-at, melyeket „száj- hagyományban tanultak”. A református emlékek a gazdag katolikus imádsághagyományhoz képest csak néhány erősen leegyszerűsített típuskörre szorítkoznak. Lehetséges okai között szerepelhet a protestantizmus demitizáló törekvése, hitbéli racionalizmusa és a magyar protestáns felekezetek sok más történelmi meghatározója, jellegformáló mozzanata, pl. az ellenreformáció során a puszta létért folyta-
