Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Hárs Ernő: Sopron (vers)
64 SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: A LEVÉLÍRÓ ARANY vés: formát és tárgyat összhangzásba hozni: egészet alkotni. E tekintetben tudom, hogy áll régibb költészetünk; tudom, hogy én itt még a kezdők, úttörők közt állok. (...) Minél jobban tágult látköröm, minél több műremekkel ismerkedem meg a világirodalomban: annál jobban meggyőződtem, mi hiányzik a mi költészetünkben. — Forma — nem a jambus és trocheus — hanem ama belső forma, mely a tárggyal csaknem azonos. (...) hányszor adtam töredéket az összhangzó egész helyett! Azt csak én tudom s érzem.’’ Aranyt szerény költőnek szokás hinni. Az idézett sorok ezt az előítéletet is hiteltelenítik. Már az ötvenes években pontosan tudta saját rangját — Erdélyi bírálatára adott kemény válasza is bizonyság erre. A mércét tette igen magasra. Nem kedvelte az allegóriát, s tudta, hogy olykor maga is beleesett. A fölépítést tekintette elsődleges követelménynek, s tisztában volt azzal, hogy nem mindig tudta elérni célját. Rendkívüli szigorúságával arra emlékezteti utókorát, hogy nemzeti jellegünk csakis úgy teljesedhet ki, ha mindig az európai kultúra legjavához mérjük önmagunk teljesítményeit. Hűség vagy, mitől elszorul a torkom, ciklámenszínű ábrándtemető, mely öt évtized bombazáporának tölcséreiből gomolyog elő. Alpok felé emelt színházi lornyon, mit arany szerep fénye keretez, harsonaszó vigalma a toronyból, s kurucdühökre záródó retesz. Körédfonódott mindenféle kordon, kirakat voltál s kardos bástyafok, botránykő sanda étvágyak fogának, s ajtónyílásba helyezett sarok. Észbontó tánc a lőporszagú hordón, s megfontolt fürtök tiszta mámora, fenyőszaibadság s vaskosfalú béke, szorgalom, jóság s félszáz iskola. Lábadhoz teszem hálateli csokrom, te nyakkoloncom s jellemköszörűm, ki visszafogtál, mikor menekülni, s hajtottál, mikor várni volt a bűn. HÁRS ERNŐ Sopron
