Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Szegedy-Maszák Mihály: A levélíró Arany
SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: A LEVÉLÍRÓ ARANY 61 ján azt hihetjük, hogy e kérdést a jövőben újra föl kell tennünk. A Gyulai Pálnak 1855. június 7-én küldött önéletrajzában a költő nyamatékkal említi, hogy szülei „rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán átragadt”, 1858. november 28-án pedig így vigasztalja Tompát, ki nemrég egy kisfiát veszítette el: „Nem akarok papi szakmádba vágni, prédikációt tartani neked; de ne vedd rosszul tőlem, ha ismét a hit balzsamához utasítlak: Petőfivel hasonló esetben talán nem mertem volna tenni: de ha a te öt kötet költeményed elolvasom, esküdni mernék rá, hogy az alaphang, a hit sohasem fog szívedben elnémulni.” Nem vitás, hogy a XIX. század közepén a szabadelvű hittudomány hódított a református egyházban. A hittudománnyal foglalkozó lelkészek közül Tóth Péter (1813—78) oly messzire ment a keresztyénség világiasításában, hogy tagadta az eredendő bűnt és a Szentháromságot. Arany az Ágnes asz- szonytól, a Zách Klárától Az örök zsidón át a Vörös Rábákig, sőt a Toldi- trilógiától a Buda haláláig egy sor művében hasonló módon tette föl az ember vétkességének kérdését, mint a Szabolcs megyei Búj községben lelkipásztorkodó s magát előbb Fichte, majd Hegel tanítványának valló Tóth Péter. Kettejük között még a közvetlen kapcsolat sincs teljesen kizárva, hiszen Tóth Péternek Tompa Mihály és Gondol Dániel volt a legközelebbi barátja — akik mindketten levelezésben álltak Arannyal. Természetesen nagyonis elképzelhető, hogy a hasonló tájékozódást korabeli eszmei irányzatok kölcsönhatása eredményezte. Az is fogas kérdés, vajon a külsőségek és az érzelgősség elutasítása, a szenvtelenség, a szándékosan „fahangú” próza és a belső forma föltétien tisztelete mennyiben vezethető vissza a református neveltetésnek és a romantikus szemléletmódnak egymást keresztező vonzóerejére. Mélabúja, határozatlanságai, tépelődései alighanem a hamleti jellem romantikus kultuszával, sőt a Lavater nyomán elterjedt s nálunk éppen Gondol Dániel és Tóth Péter által népszerűsített alkattannal, sztoicizmusa és tárgyiasságra törekvése viszont puritán hajlamával is összefüggésbe hozhatók. Annyi bizonyos, hogy a levelezés további eszmetörténeti vizsgálatokra ösztönözheti a kutatókat, s ezeknek vallástörténeti vonatkozásokra is ki kell terjedniük. Amellett, hogy új összefüggésekre, nyitott kérdésekre irányítja a figyelmet, még egy fontos szerepe lehet Sáfrán Györgyi szövegkiadásának: segít megcáfolni jó néhány balhiedelmet s egyoldalú vélekedést. Közhelyszámba menő igazság például, hogy Arany szívesen élt a múltban. A levelek megkönnyíthetik az olvasó számára annak fölismerését, hogy e visszafelé fordulás egyúttal előretekintés is. Amidőn 1860. augusztus 28-án, első folyóirata tervezésekor, a költő arról igyekezett meggyőzni Lévay Józsefet, hogy a műfajok körét tágítani ikell, vagy amikor több ízben Az ember tragédiájának gondolati értékeit méltatta, olyan igényeket fogalmazott meg, amelyeknek a korabeli költészet zöme nem tudott eleget tenni. Valóban nagy jelentőséget tulajdonított a hagyománynak, de a múlt eszményítése már a nagykőrösi időszak első felében is távol állt tőle. 1853-ban arra intette az ifjú Tisza Domokost, hogy vegye észre, milyen kevés avulatlan költészet van XVIII. századi magyar versekben, később pedig már a romantikus költészetföifo- gást is túlhaladottnak nyilvánította, azt fejtegetvén Rudnay Józseínénak 1865-ben írt levelében, hogy a vers értéke nem az alkotó szándéktól, s még- csak nem is a benne kifejezett érzelemtől függ. Egyre határozottabban sürgette a tárgyiasságot, amit kétségkívül a romantika meghaladásaként kell értékelnünk.
