Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Szegedy-Maszák Mihály: A levélíró Arany
6o SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: A LEVÉLÍRÓ ARANY késői nemzedékének képviselőjét”, hiszen költői pályája előbb indult, mint Wordsworthé, a versírása Byronra is hatással volt. Hasonló ellentmondás magyar összefüggésben is előfordul: a névmutatóban csak egy Barkassi található, kit ténylegesen nehéz lenne azonosítani, Aranyt azonban — Tompához 1856. augusztus 30-án küldött beszámolója szerint — nem ő, hanem Bar- kassy Imre (1805—71) látogatta meg, aki viszont történetírásunkból ismert személy: Kossuthtal együtt Lónyay Gábor baráti társaságához tartozván, többször is szerepel Barta Istvánnak e szabadelvű körről írott munkáiban. Az Arany levelében található „udv. ágens” kifejezésnek az a magyarázata, hogy Barkassy 1834—48 között a magyar protestánsok jogi képviseletét látta el Bécsben. Másik megjegyzésünk már nem filológiai apróságokat érint, s egyúttal átvezet a népszerű válogatás méltatásához. A kritikai kiadásban Sáfrán Györgyi megállapítja, hogy az Összes Művök XIII. és XIV. kötetében, a Kisfaludy Társasággal és a költő szerkesztette folyóiratokkal, valamint az Akadémiával kapcsolatos iratok között is akadnak olyan szövegek, amelyek a magánlevelek között is szerepelhettek volna. Ha ez így van, akkor fölvethető a kérdés, vajon kellőképpen tisztázták-e a sorozat szerkesztői, milyen elv alapján döntik el az egyes szövegek hovátartozását. Azok, akik 1975-ben egyetértéssel olvasták Sáfrán Györgyinek azt a javaslatát, hogy „érdekes lenne olyan Arany levelezés-kiadás, melyben a magán- és hivatali levelek együtt, egy folyamba illesztve jelennének meg s adnának egységes, teljes képet a levelező Arany Jánosról”, némi sajnálattal állapíthatják meg, hogy az 1982-ben kiadott népszerű válogatásban a szerkesztő nem ezt a kitűnő ötletét valósította meg. Az Arany János leveleskönyvéhez írott bevezetés részben megegyezik azzal a szöveggel, amelyet a sajtó alá rendező a kritikai kiadás jegyzetei elé írt. Ezt az átfedést korántsem véljük hibáztathatónak. Legföljebb azt tesszük szóvá, hogy Sáfrán Györgyi nem mindig azokat a részeket tartotta meg korábbi munkájából, amelyek valóban közérdekűek. Az írásszakértő véleménye végül is aligha mond sokat Arany jelleméről azok számára, kik a levelekből sokkal mélyebben megismerhetik a költő lelki alkatát. Hasznosabb lett volna még többet megtudni kortársairól, akikkel érintkezett. Arany László annak idején a címzettek szerint csoportosította atyja leveleit. Már akkor is bírálat érte ezért, holott nem nehéz észrevenni, hogy ennek a megoldásnak is volt előnye. Arany ugyanis állandó levelező társai közül szinte mindegyikkel más hangnemet használt. Nem egészen túlzás azt állítani, hogy e „párbeszédeknek” történetük volt, ,s így a szövegek értelmezéséhez a „szereplőkre” vonatkozó ismereteinket is oda kell képzelnünk háttérként. Éppen ezért sajnálhatjuk, hogy a szerkesztő nem emelt többet át az összkiadáshoz készített arcképvázlataiból, hiszen a mai olvasók többsége előtt már bajosan ismert az ifjú Tisza Domokos, a két Szilágyi, Szemere Miklós, vagy akár Szász Károly és Csengery Antal jelleme. E háttér ismerete nélkül a nem szakmabeli közönség talán még azt sem érti meg kellőképpen, honnan a Tompához írt levelek kivételesen bensőséges hangneme. Mennyiben segít a levelezés a költői alkotások megfejtésében? Erre a kérdésre ugyan korántsem könnyű válaszolni, néhány észrevételt mégis megfogalmazhatunk. Olyan nyilatkozatai, melyekre eddig nem eléggé figyeltünk föl vagy amelyeket egyáltalán nem ismertünk, tagadhatatlanul új megvilágításba helyezik költészetét. Milyen szerepet játszott a vallás Arany létszemléletében? A levelek alap-
