Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 2. szám - Szegedy-Maszák Mihály: A levélíró Arany
SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: A LEVÉLÍRÓ ARANY 59 hettek meg a nála levő kiadatlan levelekből, amennyit ő idézett háromkötetes Arany János életrajzában (1929., 1931., 1938.). Ez a munka utóbb valóban forrásértékűvé vált, de kizárólag azért, mert az írásakor fölhasznált kéziratok jelentékeny részét bombatalálat érte, Budapest ostromakor, 1945. január 22-én. Voinovich ugyan megbízható filológus volt, irodalomszemléletével azonban elmaradt korától. Idézeteit nehéz kiemelni a hozzájuk fűzött 'hibás magyarázatok s a válogatás korszerűtlen szempontjai miatt. Mindezt már Babits megállapította a II. kötetről 1932- ben írt bírálatában, szemére hányva Voinovichnak, hogy előfeltevés nélkül dolgozott, nem volt „egyéni víziója hőséről”, esze ágába se jutott „a köztudatban levő Arany-képet bármiben is módosítani”. Mivel teljesen szerkesz- tetlen könyvet adott ki, s „az események és expressis verbis beszélő dokumentumok felszínén” maradt, nagyon is kétséges, hogy valóban azt mutatta-e föl az egyedül általa olvasott szövegekből, amire érdemes figyelnünk. Életrajz helyett a leveleket kellett volna kiadnia — ez a végkövetkeztetés olvasható ki Babits cikkének legsúlyosabb mondatából: „Félszázad telt el a költő halála óta, s alig lehet többé oly dokumentum, melyet oka vagy joga lenne valakinek elvonni a nyilvánosság elől.” Arany levelezésének mintegy harmadrészét tekinthetjük elveszettnek. Az új kiadás így is sok olyan szöveget tartalmaz, mely korábban egyáltalán nem volt hozzáférhető. Míg Arany László csak 475, addig Sáfrán Györgyi a kritikai kiadásnak már az első felében is 865 levelet közölt. E négykötetes vállalkozásból az 1975-ben kiadott első az 1828—51, az 1982-ben megjelent második az 1852—65 közötti éveket öleli föl. A gyarapodás tehát jelentékeny, különösen ha még azt is számításba vesszük, hogy Arany László kihagyta a saját személyére vonatkozó dicsérő szavakat, vagy az olyan részleteket, amelyek sérthették a kortársak érzékenységét — így pl. mellőzte a Szász Károly költészetét egyhangúnak minősítő sorokat. Az 1856 utáni kiadatlan anyagból is ad ízelítőt az Arany János leveleskönyve című kötet, melyet a Gondolat Kiadó a költő halálának századik évfordulójára bocsátott ki. Ebben a népszerű válogatásban Sáfrán Györgyi 250 levelet közöl. Ha tekintetbe vesszük, hogy ezeket mind Arany írta, míg az Akadémiai Kiadó kötetei természetesen a hozzá írtakat is magukban foglalják, akkor föltételezhetjük, hogy még a szemelvényes kiadásban is legalább egyharmada olvasható Arany leveleinek, hiszen a közel kétezerre tehető fönnmaradt levélnek mintegy kétharmadánál nem a küldő, de a címzett a költő. Mivel a kritikai kiadás szakmai mérlegelése a kifejezetten irodalomtörténeti folyóiratokra tartozik, ezúttal csupán két észrevételt tennénk. A jegyzetek többsége rendkívül alapos munkára vall. Ilyen tömérdek adatnál természetesen mindig lehet vitatkozni egyes részleteken. Leginkább még a világirodalmi vonatkozások földerítésében akad egyenetlenség vagy hiány. Wordsworth pl. tudomásunk szerint nem tanult francia egyetemen, Florian-nak nemcsak meséi voltak népszerűek Magyarországon, hiszen Hart- leben pesti kiadó 1828-ban színműveit és novelláit adta ki, s Döbrentey is ez utóbbiakból közölt 1815-ben, az Erdélyi Múzeum IV. füzetében. A Montgomery névnél a mutatóban Florence Montgomery regényírónőt találjuk, a jegyzetekben viszont James Montgomery versírót. Kertbeny kétségkívül ez utóbbira utal Aranyhoz 1854. január 9-én intézett levelében. A német fordító valóban azok között említi, kikkel a Byron halála utáni angol költészet silányságát akarja bizonyítani, csakhogy Kertbeny fölületessége nem lehet irányadó; Montgomeryt nem jellemezhetjük úgy, mint „az angol romantika
