Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Dieter Luhrmann: Kortárs teológusok: Bultmann Rudolf, a megszólító ige tolmácsa
D. LÜHRMANN: BULTMANN RUDOLF 13 egyszerűen arról van szó, hogy Bultmann többé-kevésbé kritikátlanul átvett dgy kész filozófiai rendszert; valójában csak arra talál rá Heideggernél, amit Heideggerrel való találkozása és együttműködése előtt megtanult már Barth Károlytól, Sörén Kierkegaardtól és másoktól —, mint ahogy Heidegger is az © tanítványuk volt. Hogy Bultmann hogyan ad új irányt az egész exegézisnek mint teológiai exegézisnek, azt azzal kívánom megmutatni, hogy még egyszer végigveszem a korábban említett három pontot, amelyekből véleményem szerint a legvilá- gesabban kivehető, hogy Bultmann a vallástörténeti iskolából indult el. ■ 1 .A formatörténet. Bultmann nemcsak azt kutatja, hogyan lehet formailag osztályozni Jézus igehirdetését (példabeszédek; olyan kijelentések, ahol Jézus „boldog”-nak mond valakit, és így tovább), hanem magát a Jézushagyomány mozgatórugóját keresi. Véleménye szerint ez nem a történeti Jézusban található, hanem a kérügmában, amely benne van ugyan a szövegekben, de nemcsak azokban van benne: a korai kereszténység nem azért őrzi meg Jézus szavait, mert azok Jézus szavai, hanem mert Jézust úgy akarja hirdetni, mint a gyülekezet jelenlevő Urát. A kereszténység eredete és lényege nem a történeti Jézus, mint Harnack képzelte, hanem a kérügma. Akkor is ez érte el, ma is ez éri el az embert, és ez ad neki lehetőséget arra, hogy újból megértse és értelmezze önmagát.A történeti Jézus múltbeli alak, aki egy idegen világban és egy másik korban volt otthon. Az időbeli távolságot az embert megszólító és őt Isten számára igénylő kérügma tünteti el. így tehát a formatörténet több, mint egy exegetikai módszer a sok közül: a formatörténet a teológiai megértés része („kérügma”: az őskeresztyén igehirdetés újszövetségi neve. Megszólító és válaszra késztető híradás Istennek Jézus Krisztusban megjelent kegyelméről. — Szerk.). 2. A történeti kép. Az imént mondottak magyarázzák meg azt a makacsságot, amellyel Bultmann kitartott álláspontja mellett, hogy a történeti Jézus az Üjszövetség teológiájának előfeltételeihez tartozik, de nem tartozik bele magába ebbe a teológiába. Teológiáról szerinte csak ott lehet beszélni, ahol a hellenisztikus gyülekezet talaján Pál és János kifejti a hivő embernek a kérügma által lehetővé tett új önértelmezését. Ezért a vallástörténeti iskola képviselőitől átvett történelemkép már nem csupán elvont gondolati modell, hanem lényegi jelentősége van a teológia értelmezésére nézve általában. A régi történetkritikai jelszóról — „Jézus és nem Pál” — végleg le kell mondani az új jelszó kedvéért: „A kérügma és nem Jézus”. A vallástörténeti iskolával szemben pedig ez érvényes: a feladat többé nem a korai keresztény kegyességnek mint a kor általános vallásosságának a rekonstrukciója, hanem a teológia megértése és ezzel a teológiai megértés. A hosszú időn át lenézett pali megigazulástan ismét az egész Újszövetség kulcsa lesz, éspedig abban az értelemben, hogy a megigazulás a kérügma által lehetővé tett új önértelmezés elnyerését jelenti. 3. A gnózis. A vallástörténeti iskola célja az volt, hogy a korai kereszténységet beágyazza az általános vallástörténetbe. Bultmann ezen a ponton is továbbmegy. Számára a vallástörténet s ezen belül a gnózis nem valameny- nyi ember közös vallásos felismeréseit mutatja, hanem közös kérdéseiket. A János evangéliumához írt kommentár vallástörténeti részei például arra szolgálnak, hogy bemutassák az igazságra és az életre vonatkozó kérdéseket, amelyek az embert minden korban foglalkoztatták. így viszont a János-evan- gélium Jézusa már nem az, aki másokhoz hasonlóan szintén utat, igazságot és életet ígér, hanem az az egyetlen személy, aki válasz az út, az igazság
