Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Tomka Miklós: Mire való a vallásszociológia?
48 TOMKA MIKLÓS: MIRE VALÓ A VALLÁSSZOCIOLÓGIA? közösségekkel, intézményekkel, szervezeti formákkal és a világnézeti kultúrával foglalkozik. A jelenség leírását a történelmi és társadalmi összefüggések közé elhelyezés, valamint az anyagi és társadalmi környezetbe való beágyazottság — mind a meghatározottság, mind a meghatározó szerep — vizsgálata teszi teljessé. Nem tárgya tehát a vallásszociológiának, hogy mi a vallás. Munkadefinícióként kétféle vallásfogalom között választhat. A funkcionális definíció hívei azt nevezik vallásnak, ami bizonyos funkciókat — pl. végső magyarázat adása, erkölcsi rend teremtése, társadalmi-közösségi integráció stb. — teljesít. A tárgyi definíció hívei egy-egy konkrét vallási tradícióból (vagy többféle tradíció együtteséből) szűrnek le a tradíció(k) önértelmezése szerint alapvető jegyeket — pl. személyes felsőbb hatalom, az istenhitből következő morális elvárások stb. — és azokat tartják a vallás kritériumának. Amíg a funkcionális definíciót parttalansága teszi problematikussá (hiszen ide sorolandó minden világnézet, sőt a nacionalizmus vagy akár egy bűnöző banda sajátos ideológiája), a tárgyi definícióval nem lehet utolérni a vallási változásokat. Bármely meghatározásról legyen azonban szó, egy dolog állandó: az emberben és a társadalomban megnyilvánuló vallás az, ami a vallásszociológiát érdekli, aminek hasonlómód emberi és társadalmi tényezőit és hatásait vizsgálja. A vallási jelenségkör körüljárását kezdhetjük a vallásossággal, a vallási szerepelőírásokkal, folytatva a vallásos ember és csoport, majd a vallási intézmények és szervezet leírásával, hogy a vallási kultúrán át visszaérjünk a vallásosság társadalmilag közvetített előírásaihoz. Mindegyik fokozat azonban a problémák tömegét veti fel és egy évszázad alatt a szakemberek seregét foglalkoztatta. A pszichológiában és a társadalomlélektanban sokáig az a nézet uralkodott, hogy a vallásosság a személyiség gyengeségének a jele, hogy tradicio- nalizmussal, tekintélyelvi (autoriter és dogmatikus) beállítottsággal, erőszakossággal párosul. Számtalan vizsgálat igazolta látszólag ezeket az összefüggéseket. Két évtizede azonban megdőlt ez a tézis. Allport3, majd sokan mások6 bizonyították, hogy meglehet különböztetni a „belső” (intrinsic) vallásosságot, ami az ember kiteljesedésének célja és módja, ami az egész embert mozgósítja és a „külső” (extrinsic) vallásosságot, ami csak eszköz másfajta célok — pl. társadalmi elismerés — elérésére. A „belső” vallásosság vállalkozó készséggel, újító kedvvel, nyíltsággal s az erőszak elutasításával jár, a „külső” ezek ellentétével. Minden vallásosságnál tehát az egyik első kérdés, hogy az milyen magatartáshoz kapcsolódik. Pontosabban az igazi kérdés az, hogy adott társadalomban vagy csoportban mi jellemzi a vallásosakat, az ateistákat, az indifferenseket stb. Kevés hazai tapasztalati adatunk van. Még publikálatlan vizsgálatok a vallásos családok viszonylag magasabb stabilitását és magasabb gyermekszámát mutatják. Számos megfigyelés pedig azt bizonyítja, hogy társadalmunkban a közösségek kialakulásának viszonylag gyakori indítéka a közös vallásos meggyőződés. A típusokat jellemvonásaikon túl részarányuk és helyzetük minősíti. Hányán tartoznak hozzá? Miféle emberek, fiatalok vagy öregek, tanultak vagy tanulatlanok? A társadalom vagy a csoport szerkezetében hol helyezkednek el a típus tagjai? Magas státuszuk, vezető pozíciójuk eleve hatalmi helyzetet és befolyásolási lehetőségeket biztosít-e számukra, vagy lenézett sorban lévén csak saját vonzóerejük hatására számíthatnak? A társadalom intéz-
