Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Wildberger, Hans: Kortárs teológusok: Brunner Emil, a világot megszólító
H. WILDBERGER: BRUNNER EMIL 27 Mi sem volt természetesebb, mint hogy ez a rendkívül tehetséges teológus vonzódott az egyetemi oktató tevékenységhez. Erre kétségkívül ösztönözte őt a svájci teológia akkoriban bekövetkezett látványos fellendülése is, amelynek kezdetét Barth Károly „Római levél” című műve jelentette; a könyv első átfogó méltatását éppen Brunner Emil írta 1919-ben. Brunner 1921-ben habilitált a zürichi egyetem teológiai karán, három év múlva pedig meghívták a rendszeres teológia rendes tanárának. Emellett gyakorlati teológiával is kellett foglalkoznia, ami megfelelt az egyház iránti szenvedélyes elkötelezettségének és rányomta bélyegét a rendszeres teológia területén kifejtett munkásságára is: bármit írt és mondott, mindig ott állt előtte szükségleteivel és gondjaival a gyülekezet. A tanítás mellett továbbra is gyakorolt egyházi tevékenysége pedig nem kényszer volt számára, hanem öröm. Az elkövetkező években, sőt még „nyugalomba” vonulása után is, rendszeresen prédikált belföldön és külföldön, de főként kedves zürichi templomában a Fraumünsterben, s mindig hálás, sőt lelkes hallgatóság gyűlt össze körülötte. Lelkigondozást is végzett egyetemi hallgatók, lelkészek, egyetemi kollégák és művelt világi hívek között. A harmincas években egyik fő szószólója volt az úgynevezett „oxfordi csoportmozgalom”-nak, és ezzel erősen hatott a közéletre. A második világháború előtti években a svájci politikában fáradhatatlanul hallatta intő és figyelmeztető szavát, híven ahhoz a zürichi hagyományhoz, amelyet Zwingli és Buliinger neve fémjelez. A háború utáni években a nemzetközi politikában is jelentékeny szerepet játszott. 1942-től 1944-ig a rá jellemző megfontoltsággal és határozottsággal irányította rektorként a zürichi egyetemet. Alapítója volt a bolderni protestáns otthonnak. Tevékenyen részt vett az egyházak világkonferenciáján 1937-ben Oxfordban, és ezzel az ökumenikus mozgalom egyik atyjává lett. Röviddel a háború előtt vendégprofesszorként működött az Egyesült Államokban (Princetonban), hogy elősegítse a teológia és az egyházi élet újjáalakulását Amerikában. 1949-ben Kelet-Ázsiában tartott előadásokat, hogy kivegye részét a súlyos megrázkódtatáson keresztülment Japán újjáépítéséből. Ez után az utazás után kötelességének érezte, hogy Japánban szolgáljon, s ezért beszüntette zürichi tevékenységét, hogy az International Christian University-n, valamint az egykori császári egyetemen dolgozzon Tokióban. Keresztyén és egyházi körökön messze túlmenően is megpróbált ösztönzést adni ahhoz, hogy a háború utáni Japán kilábaljon a szellemi káoszból. Egyúttal pedig megtanulta a keleti kultúra szemszögéből új fényben látni az európai egyházak problémáit. A hatalmas munka, amelybe Japánban belevetette magát, túlzottan megerőltető volt számára: hazafelé tartva Európába, útközben megbetegedett, s a betegségtől életerői megfogyatkoztak. Ám pihenést nem engedélyezett magának. Továbbra is figyelemmel kísérte az egyházi és politikai mozgalmakat, Japánban szerzett tapasztalatait pedig előadásokban és cikkekben tárta a szélesebb nyilvánosság elé. Még megadatott neki, hogy dogmatikájának harmadik kötetével feltegye a koronát életművére (1960). Gazdag életpályáját bevégezve 1966-ban halt meg. Brunner Emil műve 1. A kezdetek. Brunner teológiájában félreismerhetetlen és jól kivehető cezúrák állapíthatók meg. Dialektikus korszaka előtt még a valláslélektani
