Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Fabiny Tibor: A soproni líceum reformkori diákjai
6 FABINY TIBOR: A SOPRONI LÍCEUM... kúti Vármegye a diákok közül főispánt nevezett ki, alispánt, főjegyzőt, egyházi funkciókra szuperintendenst és lelkészeket választott, esküdtet, pénztárost, ellenőrt, sőt pandúrt is alkalmazott. Az első műsoros majális ünnepélyes felvonulással kezdődött, amelyen a tantestület és a nagyközönség is részt vett, az első „főispánnak”, Horváth Dániel jogászhallgatónak a vezetésével. A nemzeti érzésnek és a reformeszméknek a soproni evangélikus diákság körében való gyors terjedését nem nézte jó szemmel a bécsi udvar, sem annak Magyar Helytartótanácsa. Székács nem említi kéziratában — talán nem is tudott róla —, hogy 1828-ban hivatalos intézkedést foganatosítottak a Magyar Társaság ellen az 1827 májusi és júniusi „örömünnepen” előadott művek miatt. Az Evangélikus Országos Levéltárban megtalálható az 1828. március 18-án kelt helytartótanácsi rendelet, amelyet Sopronban Kis János dunántúli szuperintendensnek kézbesítettek, s amelyet ő a soproni konventnek továbbított. A latin nyelvű rendelet előírja, hogy a jövőben a nyilvános rendezvények műsorait előzetesen ellenőrizni kell, mert ezeken „egyes evangélikus iskolákban nem minden részükben ártatlan” témákat adnak elő. A reformkor hangulata idegességet és nyugtalanságot váltott ki Bécsiben. Bár a kifogásolt soproni műsor nem volt rá nézve politikailag veszélyes, de attól tartott, hogy hasonló megmozdulások veszélyeztethetik a belső rendet. A líceum tanári kara és ifjúsága ettől kezdve megfigyelés alatt állt az egész Metternioh-rendszer idején. Meg is volt rá az okuk: a korábban auli- kus város országos hírűvé vált iskolájában a reformkor idején a nemzeti gondolatnak olyan képviselői nevelkedtek — az eddig említetteken kívül — mint Orlai-Petrics Soma, Sass István, Schöpf-Merei Ágoston, Tatay István, vagy a lelkészek között Haubner Máté, Wimmer Ágoston, Karsay Sándor. 1839 után a líceum felső tagozatán tanult és jeles irodalmi tevékenységet fejtett ki Pákh Albert. A rozsnyói születésű püspökfiú ekkor még lelkésznek készült. A teológushallgató és az 1839—40. évben Sopronban katonáskodó 17 éves Petőfi Sándor közlegény bizalmas jó barátok lettek; van adatunk arról, hogy a teológust gyakran látták a kaszárnyában, a fiatal közkatonát pedig a líceum falai között. Közös barátjuk, Sass István — a későbbi kiváló orvos — volt Pákh szobatársa és egyben a Magyar Társaság könyvtárosa. Pákhot 1840-ben a Társaság titkárává választotta. Az Érdemkönyvben fennmaradt versei közül „A Fertő partján” című a soproni tó egyik legkoraibb megjelenítése a magyar költészetben. Sokat vitatott kérdés, miért nem lett végül is Petőfi a líceum diákja. Az ezzel foglalkozó újabb szaktanulmányok írói arra a végső eredményre jutnak, hogy Petőfinek azok a levélsorai, amelyek szerint „ ... Sopronba értem. Itt tanulni akartam, de nem volt semmim s ’ex nihilo nihil’...” úgy értendő, hogy a költő — valószínűleg 1841—42 őszén — rövid beszélgetést folytatott esetleges soproni tanulmányairól Halasy Károly igazgatóval, aki iratok híján nem volt hajlandó őt a tanulók közé felvenni. Németh Sámuel líceumigazgató néhány évtizede Dienes Andrással beszélgetve így fogalmazott: „Nem a nagy magyar költőt utasította el a líceum, hanem egy ismeretlen obsitoskatonát.” Prőhle Jenő, a líceum történetének legszakavatottabb ismerője — a Berzsenyi Gimnázium könyvtárosa — így ír erről a kérdésről: „Szégyen lett volna, ha a költőt nem fogadta volna be, de hogy szívvel és mélyen befogadta, azt az adatok tömege bizonyítja.” Valóban, Petőfit már a reformkori líceum is befogadta. Neves tanára, Tatay István 1846-ban Sopronban keltezett „Költészeti és szónoklati remekek” című könyvébe a költőnek több mint tíz versét vette fel, köztük „A külföld magyarjaihoz” címzett éleshangú ódáját is.
