Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Makkai László és Veöreös Imre: Református–evangélikus kapcsolatok
MARKAI LÁSZLÓ és VEÖREÖS IMRE: REFORMÁTUS ÉS... 9 mégis olykor tápot kap teológiai, ill. kulturális megnyilatkozások révén református oldalról. Csak példákat sorolok: „A kálvinizmus az igazi magyar vallás”; „A reformáció helvét ága vitte tovább következetesen Luther reformációját, és társadalmilag is haladóbb”. Aztán itt vannak az egyháztörténeti homályosítások. Most ünnepeltétek több régi iskolátok négy és fél százados alapítását, de arra nem esett hangsúly, hogy ezek mind teljességgel lutheri alapításúak voltak, és csak évtizedekkel később kerültek a helvét reformáció vonalába, tehát az iskolaügyet alapvető módon a lutheri reformáció karolta fel Magyarországon. Egyik teológiai professzorunk ki is fejtette az Evangélikus Élet c. hetilapban, hogy 450 évvel ezelőtt nem alapíthattak Magyar- országon református kollégiumot, mert az iskola legalább „még két évtizeden keresztül is csak az Ágostai Hitvallás tanítása alapján működhetett.” (1981/39. szám) Vagy: a külföldre járó hazai ökumenikus kétnyelvű sajtó- tájékoztató helyeslőleg idézte Kunszabó Ferenc „A reformáció hatása a magyar népi-nemzeti tudatra” című genfi előadását a Forrás 1981/5. számából; többek között ezt a mondatot: „Kálvin magyar földbe ültetett vallása volt az a hit, az a szellem, mely pontosan akkor kölcsönzött korszerű, önálló magyar tudatot, s ezen keresztül nagyobb ellenálló erőt népünknek, mikor az európai Újkor ,hasadásos hajnalán’ sorsunk oly meredek ívben vett szerencsétlen fordulatot.” Te is tudod, hogy a lutheri irányú magyar reformátorok — Dévai Bíró Mátyás, Sztárai Mihály, Bornemisza Péter és mások — mit tettek a nemzeti tudatért. Ne folytassuk a példákat. Inkább kérdezem: mit lehetne és kellene tenni azért, hogy a történeti tényeknek megfelelő kölcsönös megbecsüléssel kezeljük egymás egyházainak múltbeli jelentőségét, nem mint riválisok, hanem mint testvérek ? M. L. A felsorolt és még felsorolható „sérelmeket” és „panaszokat” is nagyrészt a testvérek közt éppen a közelség miatt elkerülhetetlen súrlódások közé számítanám, bár nagyon helyes, ha a szemükbe nézünk, és tisztázzuk őket. Az a hetyke melldöngetés, hogy „a kálvinizmus az igazi magyar vallás”, sajnos tényszerűen igaz. Neim a reformátusok tették igaz . .hungarassá” Bélt és Tessediket, asszimilálták magyarrá Kossuthot és Petőfit. Vonzóképességét tekintve az ágostai ág bizonyult a magyarabb vallásnak. Azt nyilván egyik oldalon sem tagadják, hogy Kálvin, ill. a helvét ág tovább vitte a reformációt, csak az marad a kérdés, hogy mihez képest „következetesen”. Ha a korai polgári forradalmakat tekintjük a haladás útjának, akkor ez valóban a helvét ágon történt. Ha a lelki elmélyülést nézzük, abban Böhme, Angelus Silesius, Spener, Francke voltak a „következetesebbek”. Elolvasva az Evangélikus Élet előbb idézett cikkét, örömmel vettem tudomásul, hogy a szerző nem mondta, hogy Sárospatakon szó sem esett az iskola evangélikus múltjáról, nem is mondhatta volna, hiszen hallotta az ünnepi beszédben a „filippista” múlt emlegetését, azt a korszakot, amelyben Melanchthon közvetlen hatása határozta meg a tanítást, még akkor is, mikor a tanárok titokban már helvét elveket vallottak. Említette ezt többször az iskola nemrég megjelent emlékkönyve, mint ahogy nem titkolja a pápai iskola monográfiája sem a lutheri reformáció kezdeményező szerepét. Én nem fogalmaztam volna úgy Kálvinnak a magyar nemzeti karakterre tett hatását, mint azt fentebb Kunszabó Ferenctől olvashattuk, de azért nagyjából úgy véle- kedek, mint Illyés Gyula a genfi reformáció-emlékműről írott versében. A magyarországi református egyháznak a magyar etnikummal való összefor- rottsága lehet korlát, beltenyészet, vagy nevezzük bárhogy ezt a furcsa azo
