Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Kulturális figyelő
88 KULTURÁLIS FIGYELŐ len Gábor és Zrínyi Miklós rovására. A felvonásoknak csupán évszámokkal történő jelölése nem elegendő művészi eszköz Pázmány politikai fejlődésének ábrázolására. Az olvasó a Pázmányénál igazabb és haladóbb magyar politikát képviselő és megvalósító Bethlen Gáborról az évszámok ellenére is csak egy gyalázkodó Pázmány prédikáció alapján alkot képet, arra pedig nem talál magyarázatot, hogy Pázmány miért áll ki egy Bethlennél is reformá- tusabb Rákóczi György politikája mellett. A dráma alapján inkább arra következtethetnénk, hogy Bethlen Gábor és Rákóczi György politikája között volt óriási különbség, és nem arra, hogy Pázmány politikája fejlődött olyan irányban, amely már nemcsak az elnyomó Habsburg-politika és a restauráció kegyetlenkedései felé, hanem Zrínyin keresztül Rákóczi Ferencig is előre mutat. Ezért nyújt hamis képet a dráma Pázmány és Zrínyi szembeállításával. Érdem egy téves politikai elképzelés beismerése is, de alig mérhető össze annak érdemével, aki egész életét áldozta fel egy helyes politikai felismerés megvalósítására. Pázmány élete végén a magyarság érdekében szükségesnek ítélte „floreálni” Erdélyt, ugyanakkor Zrínyi, aki fiatalságában kényszerűségből részt vett egy Erdély elleni hadjáratban, életét áldozta a Habsburgoktól független Magyarország megvalósítására, vallásilag türelmes volt, szövetséget kötött a Felvidék protestáns főuraival és a jobbágyságból akart önálló nemzeti hadsereget felállítani. Vétkes ferdítés ezt a Zrínyit olyan „pázmáneus”-ként ábrázolni, „aki Pázmány torzképe lett”. Sumonyi műve alapján készült „Ko- pányi György: Pázmány Péter” c. rádiójátéka, amely kihagyásokkal igyekszik korrigálni a dráma Pázmány képén. A „Prológus” elhagyásával elmarad az a téves adat, hogy a tizenhét éves Zrínyi már Horvátország bánja volt, holott tíz évvel később kapta meg ezt a méltóságot, s kimarad Zrínyinek Pázmány „torzképe”-ként történő említése. Elmaradnak a hitelességet igazolni szándékozó, de a hallgató számára nem sokat jelentő név- és adathalmazok, a Bethlen Gábor elleni dörgedelmes beszéd nagyobb része. A rendező mégsem tudta a drámát annyira átformálni, hogy érzékeltesse: csak a helyes politikai belátásra ébredő, de ennek érdekében már tenni nem tudó Pázmányról hallunk. Sem Pázmány politikai gondolkodásának változását nem tudja ábrázolni, sem a szereplők helyes értékelését nem tudja nyújtani. Egy ilyen mérvű átértékelést még a legjobb szándékú „kihagyásokkal” sem lehet elérni. A „Magyar Nemzet” 1980. november 25-i „Rádió mellett” c. rovatának írója hiányolja, hogy „Pázmány Péterrel, aki a nyelvújítóknál elébb, és náluk jóval természetesebb és hatásosabb módon hajlította a magyar nyelvet, nem igen foglalkozik az irodalmi és történeti értékeket számon tartó utókor”. Bitskey István a „Humanizmus és reformáció” sorozat 8. kötetében ezt az adósságot törleszti „Humanista erudíció és barokk világkép” c. művében „Pázmány Péter prédikációi”-nak elemzésével. A könyv az Akadémiai Kiadónál jelent meg 1979-ben. Művét Bitskey a Pázmány előtti magyar prédikációs irodalom tárgyalásával alapozza meg, s a középkori római katolikus örökségen kívül a protestáns prédikációs gyakorlat jellegzetességeivel is foglalkozik. Befejezésül pedig európai távlatba állítja a magyar nyelv nagy művészének a ma számára is sok szempontból irányt mutató és maradandó értéket jelentő alkotását. A fejezeteket többnyire tömör, szép Pázmány mondatokkal jellemzi. A beszédek forrásairól szólva Pázmány vallomását idézi: „Nem szolgájok, egyezőjük vagyok a régieknek”, s e források közül minden mást megelőz a „Szent Írás világos fáklyája”. Beszédeinek célja, amelynek megvalósítására irányul minden törekvése: az „Erkölcsök jobbítása”. Esztétikailag nélkülözhetetlennek tartja a tanítás „édesítését és ékesíté- sét”, de a „himes szók”-at nem az „erős valóságok” rovására érvényesíti. Prédikációs könyvét Pázmány tudatosan azzal a szándékkal írta, lehetőleg minden polémiát kerülve, hogy azt protestáns ellenfelei is segítségként használhatták. Bitskey műve nemcsak irodalomtörténészek és nyelvészek számára jelent élményt, de teológusok is haszonnal forgathatják, akár homiletikai kézikönyvként is. Bitskey István Páz
