Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Reisinger János: Heidegger költeménye
REISINGER JÁNOS Heidegger költeménye Az úton ketten ballagnak. Férfi, városi ruhában, aktatáskával, mellette parasztnak vagy erdésznek látszó öregember, bottal és hátizsákkal. Mindketten távolodóban. Az út gyorsan elveszik a kép hátterében, a hegyi domborulat lejtőjén, távoli fenyvest bukkantva fel. A fénykép Heidegger halála előtt néhány évvel készült valahol a Feketeerdőben, Todtnauberg közelében. Erről a tájról indult el a messkirch-i sekrestyés fia, a teológiát filozófiával fölcserélő papnövendék, hogy Konstanz, Marburg, Berlin, Freiburg tanuló- és tanítóévei után újra ide, az allemá- nok ősi földjére térjen vissza, kiktől kemény nyelvét, feszes gondolkodását s határozott magatartását örökölte. Nemcsak a kényszerű visszahúzás, a komolyabb számvetés igényével is sok időt töltött kedves kunyhója, „Hütté”-je közelében a második világháborút követő években. Husserli fenomenológián edződött gondolkodásának az alpesi természet ugyanazt a kihívást jelentette, mint az emberi társadalom tanulmányozásának természete. Mindkettő tükrében egyaránt idegennek érezte magát, ám ugyanakkor mintha mindkét idegenség saját magára maradását is fölerősítve verte volna vissza. Kétségkívül úgy vélte, hogy az alpesi természet a saját szólításait, „Ruf”-jait erőteljesebben visszhangozza, s ebben legrokonabb kortársához, Rilkéhez hasonlított. „Mert hát valljuk csak be — írta amaz a Worpsruedében —: a táj idegen számunkra, s az ember a virágzó fák, tovasurranó patakok közt rettenetesen egyedül van. Egyedül lenni egy halott emberrel távolról sem akkora kiszolgáltatottság, mint egyedül lenni a fákkal. Bármily titokzatos legyen is a halál, sokkal titokzatosabb az olyan élet, amely nem a mi életünk, amelyben nem vehetünk részt, s amely minket észre sem véve a maga ünnepeit ünnepli, míg mi némiképp zavarodottan szemléljük, véletlenül érkezett vendégekként, akik más nyelven beszélnek.” Ebben az alpesi környezetben, a visszahúzódásnak és számvetésnek ebben a „duinói légkörében” született 1947-es prózai költeménye, A gondolkodás tapasztalatáról, nyelvének, gondolkodásának, magatartásának egyik legszebb s legökonomikusabb összegzése. Költeményről lévén szó, kezdjük rövid szemrevételezését a nyelvvel, nyelvével. Mint ez időben írott más műveiben, legfőképp a Humanizmus-levélben (Ein Brief über den Humanizmus) s a Holtösvényekben (Holzwege), ebben a költeményben is arra irányult Heidegger legfőbb törekvése, hogy „ne beszéljen más nyelven”, vagyis a világot kinyilatkoztató beszéd egységére, en-
