Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Hárs Ernő: A Luziádák első magyar fordítója
8o HÁRS ERNŐ: A LUZlADÁK ELSŐ MAGYAR FORDÍTÓJA is jelent. A fordítás — a nagy világnyelveken addig megszólalt legtöbb tolmácsolással ellentétben — teljesen formahű volt. A hősköltemény szövegét a portugál történelemről, irodalomról és Camőes életéről szóló egy-egy tanulmány, valamint bőséges jegyzetanyag egészítette ki. Bármilyen nagy műfordítói teljesítmény volt is — korához viszonyítva — a Luziádák teljes magyar szövegének közreadása, Greguss Gyulát a Kisfaludy Társaság mégsem mint műfordítót, hanem „mint a természettudomány aesthetikai képviselőjé”-t választotta tagjai közé. Ebben a minőségben tartotta meg székfoglalóját is 1868. április 29-én „Határkérdések a szép és a természettudomány között” címmel. A dolgozat megállapításai rendkívül figyelemreméltóak, és száz év után sem vesztették el időszerűségüket. Greguss Gyula azt fejtegeti benne, hogy míg a természetre való felületes hivatkozás csak zavart okoz, az alapos természettudományos vizsgálat nem egy esztétikai kérdés tisztázását is elősegítheti. Eszmefuttatását ezzel a Keats-i felhangokat hordozó mondattal zárja: „Mind két félnek csak javára válhatnék, ha az igaz a szépség zománcával ragyogna, a szépre pedig az igazság szövétneke lövelné sugarait.” Greguss Gyula alapvető irodalmi, esztétikai elkötelezettségéből következett, hogy sohasem esett azoknak a természettudósoknak a hibájába, akik az anyagi világ titkaiba merülve, ugyanolyan egyoldalúsággal zárkóznak el minden szellemi természetű igazság elfogadása elől, mint ahogy valaha a skolasztika igyekezett görcsösen nem tudomásul venni az egyre nyilvánvalóbb természettudományi igazságokat. Az anyagi és szellemi élet állandó kölcsönhatásáról szól utolsó munkája is, az 1868/69 telén írt, tíz részből álló „Természeti képek”. Ebben, különféle fizikai és lelki jelenségeket párhuzamba állítva, a világmindenség nagy összhangjáról beszél, mely minden részleges diszharmóniát magába olvaszt. A szétágazó tudományok ugyanazon igazságokat hirdetik, és éppúgy testvérek, mint a különböző népek. A köztük felmerülő háborúságak semmiképpen sem törvényszerűek, hanem mindenkor az emberi hiúság, nagyravágyás vagy félreértés következményei. Ösztönös törekvésük, hogy egymással szövetkezve, a tartós és általános béke állapotát hozzák létre a minél magasabb műveltség és minél teljesebb szabadság alapján. Ilyen eszmék szolgálatában telt el Greguss Gyula rövid élete, melyet éppen a sokoldalú tevékenység által teremtett összhang mentett meg a töredékességtől. Most, hogy 1980-ban a világ a Luziádák költőjének négyszázadik halálévfordulójára emlékezett, a portugál kultúra első hazai úttörője is megérdemli, hogy oly sokévi hallgatás után végre tisztelegjünk személye és munkássága előtt.
