Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Bozóky Éva: Isten kezében: Részletek Sztehlo Gábor emlékiratából (Első rész)
BOZÓKY ÉVA: ISTEN KEZÉBEN 69 szerezni egypár fekvőhelyet és a legszükségesebb ágyneműt is. így eltűntek a földön fekvő matracok. Amint később megtudtam, Born ezt a pénzt hozzáérkezett adományokból adta. Ez a tízezer pengő számomra akkor horribilis összegnek látszott, s egy családi tröszt adománya volt, melynek gyárait, intézményeit és irodáit a Nemzetközi Vöröskereszt védelmével látta el. Mindezek után azonban a beszerzés mégsem volt könnyű, még akkor sem, ha a pénz és a megfelelő jegyek meg is voltak. Egyrészt nem lehetett mindent egy helyen beszerezni, mert ez feltűnt volna, de a kereskedők sem tudták volna az árut biztosítani. Tej, kenyér, vaj igen szűkösen volt. A bevásárlásoknál a gyermekeket sem vonhattuk be, mert ha bármelyiküket megkérdezik, könnyen elszólja magát, megmondja, hogy ő kicsoda és honnan jött. Mindenkit minden kérdésre kitanítani lehetetlen volt. így Fejér Gyurinak, a papi- mellényes „diakónusnak” kellett a beszerzést ellátni egy gondozónővel és egykét betanított gyermekkel. Bizony sok zökkenővel ment a dolog, de a gyermekek nem éheztek. Mikor a delegátusnak ezeket a problémákat említettem, azonnal átlátta a nehézségeket, és konzervekkel sietett a kis kezdő otthon segítségére. Bizony, akkor még nem voltam tisztában azzal, hogy milyen raktárakkal rendelkezik a Vöröskereszt. A legnagyobb eredmény az volt számomra, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt az első otthon (októberben) megindulhatott; amit még júliusban akartam tető alá hozni, az most valósággá vált. Akkor azonban nem tudtam, és nem is mertem álmodni róla, hogy ez a Bérc utcai otthon az első, és ezt még 28 fogja követni.” 1944 szeptemberében Sztehló Gábor hivatalosan is a Nemzetközi Vöröskereszt szolgálatába lépett, természetesen püspöke tudtával és beleegyezésével, „az egyház által tartósan szabadságolva”. Most már egészen a szervezés munkájának szentelhette roppant energiáit. Az otthonok többnyire olyan villákban rendezkedtek be, amelyeket a tulajdonosok azért adtak át, hogy a Vöröskereszt védelme alá helyezzék magukat. (De voltak gyermekek az egyházi iskolákban is, a fasori gimnáziumban, és a budai református Baár-Madas-ban, ez utóbbi helyen az otthonok kórházát rendezték be.) A Jó Pásztor is a Vöröskereszt védelme alatt működött tovább, és mindazok az üldözött szülők, akik tudtak létezéséről, jelentkeztek, és kérték gyermekeik elhelyezését. (Minden gyermeket befogadtak, függetlenül vallási hovatartozásuktól; a túlnyomó többség nem tartozott a protestáns felekezetekhez.) Több anya, fiatal lány is az otthonokban maradt, nagy szükség volt rájuk, hiszen valóságos gondozóhálózatot kellett napok alatt kiépíteni. Sztehló Gábor ebben az időszakban állandóan úton volt; mint az egész hálózat szervezője és vezetője irányította valamennyi otthon működését. Bármilyen probléma merült fel (anyagi, gazdasági természetű, vagy ha igazolványokra volt szükség), a delegátushoz fordult. „A Nemzetközi Vöröskereszt delegátusainak az összes európai diplomáciákhoz jó kapcsolatokat kellett kiépíteniük, épp ezért a delegátusok a legkörültekintőbb és a legképzettebb diplomaták voltak. (...) A mi akkori delegátusunk, von Born egyike volt ezeknek az embereknek. Nekem azonban sokkal többet jelentett melegen érző szíve és fáradságot nem ismerő áldozatos szeretete. Born nem ismert olyan veszedelmet, amitől félni kellett volna, ha emberek megsegítéséről vagy megmentéséről volt szó. (...) A Jó Pásztor gyermekakció, az úgynevezett „B” szekció munkája széles kiterjedésű volt, s azt, hogy pártfogoltjai közül egyetlen gyermek és felnőtt sem veszett el, egyedül csak neki köszönhetjük. Ez a felelősségteljes áldozatos szeretet tette lehe
