Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Nagy Gyula: Kardból ekét. Nemzetközi egyházi szervezetek szolgálata a békéért
48 NAGY GYULA: KARDBÓL EKÉT Az európai egyházszervezet az elmúlt év májusára a Madrid melletti, világhírű El Escorial római katolikus konferencia-központjába hívta össze sorrendben már a negyedik „Helsinki-konferenciáját”. Huszonhat állam — köztük az Egyesült Államok és Kanada — egyházi képviselői, nemzetközileg ismert politikusok és békeszakértők tanácskoztak itt egymással arról, hogyan segíthetnék az egyházak a leghatékonyabban a nemzetközi feszültség csökkentését, a fegyverkezési verseny megállítását és az 1980 őszére összehívott madridi áilamkonferencia előkészítését. Az El Escorial tanácskozás határozatai felhívták a „Helsinki terület” egyházait, járjanak közben kormányaiknál a „fegyverkezési moratóriumért”; szólítsák fel kormányaikat egyoldalú, bizalomépítő lépésekre; ugyanakkor fokozzák saját aktivitásukat is a nemzetközi enyhülésért, és az egyházi élet minden szintjén foglalkozzanak a békére nevelés mai és hosszabb távú feladataival. „Mi vagyunk az első, atomkorszakban élő nemzedék. Ezért is viselünk egészen újszerű felelősséget Isten teremtett világa jövőjéért. Ezért olyan sürgető számunkra, egyházak számára, hogy utakat, eszközöket találjunk a részvételre a leszerelésben, a népeinket sújtó fegyverkezési verseny befejezésében”. Az európai egyházak krétai nagygyűlésének (1979) ez a megállapítása azért is jelentős, mert jól mutatja az egyházak békeszolgálatának végső etikai gyökerét: „egészen újszerű felelősségünket” Isten teremtett világának jövőjéért. Az egyházak nemzetközi szolgálata azonban nemcsak nemzetközi tanácskozásokból és nyilatkozatokból áll. Kilencévi genfi szolgálatom alatt az ökumenikus Központban hívők és nem- hivők is sokszor tették föl a kérdést: van-e az egyházaknak és szervezeteiknek, tanácskozásaiknak és ezek határozatainak reális szerepe világunk sorsának alakulásában? Jogos a kérdés. És bizonyára negatív rá a válasz, ha ezek mögött a tanácskozások és nyilatkozatok mögött nem állna ott a hívők millióinak imádsága, a világ egyházainak igehirdetése és sokrétű cselekvő szolgálata. A háborúk mindig az emberek szívében, gondolkodásában kezdődnek. A háborúk megakadályozásának is ott kell kezdődnie! A kölcsönös félelem és bizalmatlanság elleni türelmes, szívós küzdelemben. A „hídépítés szolgálatában” a népek között. Az egyház és a hivők őszinte imádsága sohasem csak valamiféle „jámbor óhajtás”, hanem az egyik legerősebb, etikai aktivitásra indító erő. Az egyházak igehirdetése milliókat ér el a világban. Az ige üzenete — Isten törvénye és evangéliuma — ma is életeket formál, új gondolkodást és etikai magatartást teremt. Az egyházak lelkipásztori, erkölcsi nevelő szolgálata is közvetlenül hat a közvéleményre, az emberek magatartására a világ sok részében. Ezért sem túlbecsülnünk, sem lebecsülnünk nem szabad az egyházak részvételét a világunk jövőjéért vívott, sorsdöntő békés küzdelemben. Luther azt mondta egyszer, a béke Isten legnagyobb földi ajándéka. Ha ez így van, akkor viszont a legnagyobb etikai felelősségre is hív minket imádságban, szóban és cselekvésben — a hármat sohasem szakítva el egymástól. Isten őrizze meg az egyházakat és a hivő embereket attól, hogy csak akkor ébredjenek rá ennek a szolgálatnak az igazi súlyára és felelősségére, amikor már késő lenne szólni, imádkozni és cselekedni világunk jövőjéért.
