Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Fasang Árpád: Hogyan szerethetjük meg Bartókot?
FASANG ÁRPÁD: HOGYAN SZERETHETJÜK MEG BARTÖKOT? 43 utat, amelyen zenei egyéniségünk legjobban kifejeződhet. A fiatal zeneszerző hajlamos arra, hogy mindannak hangot adjon, amit tud .. E vallomás ismeretében az látszik célszerűnek, hogy Bartók művei megismerésében — és megszeretésében — időrendben visszafelé haladjunk. Ezt a módszert támasztják alá utolsó alkotásai; a Brácsaverseny, a III. Zongora- verseny, és nem utolsósorban a Gyermekeknek c. sorozat átdolgozása, amelyet 1908—1909-ben komponált, és 1945-ben — halálának esztendejében — végleges formába öntött. A Brácsaversenynek csak vázlatait készítette el. A hangszerelés tanítványának, Serly Tibornak műve. Ebből a műből az a végső kikristályosodás hangzik felénk, amirőll az említett interjú szól. Hangvételében azon az oldott magyar zenei anyanyelven beszél, amelynek elsajátítását Bartók minden magyar zeneszerző számára kötelezőnek tartotta. Mondanivalójának keretéül a klasszikus formákat választja. Bizonyára nem pusztán hagyománytiszteletből, hanem azért, mert vállalja azt a fegyelmet, amellyel ezek a formák mondanivalójának medret szabnak. Érdemes felfigyelnünk arra, hogy a II. tétel fölött nem csak tempójelzést, hanem tartalmi utalást is találunk: „Adagio religioso.” Hogy ez ebben az esetben nem csupán zenei szakkifejezés, arról a tartalom beszél. Indítékaiban hasonló megnyilatkozást érzünk a III. Zongoraversenyben is. Ugyanaz az egyszerűség, közérthetőség jellemző erre is, mint a Brácsaversenyre. Nem lehet véletlen az sem, hogy ennek lassú tétele fölött az előzőhöz hasonló tartalmi utalást találunk: „Adagio religioso.” Arra nincs mód, hogy most Bartók műveit részletesen elemezzük, csak jelezni kívánjuk, hogy Bartók művei megfejtésének van kulcsa, csak ne sajnáljuk a fáradságot azok tanulmányozásához. A Bartók zenéjével szembeni idegenkedésnek — azok újszerűsége, szokatlan hangzása mellett — politikai okai is voltak. A múlt rendszerben nem számíthatott népszerűségre Bartóknak ez a zeneszerzői hitvallása: „Az én vezéreszmém azonban, amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem — amennyire erőmtől telik — szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab vagy bármiféle más forrásból. Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!” Bartók ezt hirdette zenéjében, tudományos írásaiban egyaránt. Ebből azonban sok bonyodalom származott. A magyar vezető körök hazafiatlansággal vádolták, a románok pedig a román népzenei anyag felhasználásáért román zeneszerzőnek minősítették. A hazai vádak érzékeltetésére hadd idézzük a Nemzeti Újság 1920. máj. 23-i számából a következőket: „...ami rendes, nyugalmas korokban egyszerűen tudományos kutatás és érdeklődés eredményének tekinthető, az válságos, rendkívüli időkben hazafiatlan kútmérgezés- nek bélyegezhető.” A román álláspontot 1931. jan. 10-én Octavian Beu román folkloristának írott levelében többek között így cáfolja meg: „Magyar zeneszerzőnek tartom magamat. Azon eredeti műveim alapján, amelyekben román népzenén alapuló vagy attól ihletett saját dallamaimat használom fel, éppoly kevéssé tekinthetnek engem román zeneszerzőnek, mint ahogyan Brahms, Schubert és Debussy sem nevezhetők magyar ill. spanyol zeneszerzőknek a magyaros ill. spanyolos tematikát felhasználó eredeti szerzeményeik alapján.” Bartók az Octavian Beuhoz írt, tanulmányszámba menő levelében részle
