Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Erdélyi Zsuzsanna: Van-e hazai evangélikus népi imádsághagyomány?
32 ERDÉLYI ZSUZSANNA: VAN-E HAZAI EVANGÉLIKUS ... el én az általuk nyert anyagot a már eddig ismert élő hagyomány egységében? Hozhatom-e vele kapcsolatba, vagy valami egészen más szellemi világ tárul föl előttünk? Ha érvényesíteni akarjuk az „ami késik, nem múlik” igazságát, még mindig jókor kezdjük el a munkát. Erősen remélem, hogy az evangélikus emlékanyag mind szövegszerű megjelenésében, mind kötődő funkciójában érdemes örökséget jelenít meg, mely nemcsak a magyar szakrális folklórt gazdagítja, de az evangélikus — ha szabad ezt a szót használni — paraliturgia-kutatás számára is új mozzanatokat, tehát új értékeket tár föl. 1968. decemberében — 17-én — egy akkor 98 éves somogyi (Nagyberény község) öregasszony, Babos Jánosné Ruzics Rozália különös pénteki imádsága indította el az archaikus népi imádsághagyomány kutatását, a középkori közköltészetben gyökerező szövegek rendszeres gyűjtését, lehetőség szerint teljes föltárását, majd egyidejűleg az eredet- és történetiség kérdéseinek tisztázását. A munkát kezdetben egyedül végeztem, majd később kértem „társadalmi” segítséget szóban-írásban, ahogyan éppen jött. Elsőül a katolikus sajtó ajánlotta föl nyilvánosságát: az Új Ember 1971. húsvéti számában jelent meg az első gyűjtési fölhívás, segítségkérés, jeles eredménnyel. A református sajtó a hetvenes évek második felében foglalkozott több ízben e kérdéssel dr. Makra Sándor lelkész kezdeményezésére. Véletlenül vagy ki tudja? — tíz évre rá közöljük a Diakonia jóvoltából jelen fölhívásunkat. Mind magam, mind a szerkesztőség nevében szeretettel kérek mindenkit, aki valamilyen „különös” imádságot tud, melyet nem könyvből vagy hitan- órán tanult, hanem szülőktől, nagyszülőktől hallott, netán emlékeztetőül írásban rögzítve látott, hogy küldje be a Diakonia szerkesztőségének. Mellékelje hozzá — kizárólag szakmai okok miatt — nevét, asszonyoknál leánykori nevet is, születési évét, helyét, jelen lakhelyét. Szükséges volna még azon személynek adatsora, akitől a beküldő az imádságot tanulta, hallotta. Tudnunk kellene még azt is, hogy mikor mondták? Este, reggel, pénteken, beteg mellett stb., és hogyan nevezték: esti, reggeli, böjti ima stb.? Tájékozódás végett jelzem, hogy ez az imádság nem az ún. kérő ima kategóriába tartozik, hanem a középkor bűnbánati gyakorlatának megfelelően, a passiómisztika fogalomkörét érinti. A szövegek középponti témája a nagyhét eseménysora, Krisztus szenvedésének, halálának, Mária anyai fájdalmának megjelenítése, átélése, ezzel különböző kegyes érdemek szerzése. Az imádságok szerkezete rendszerint hármas tagolású. Az első rész lírai elemekben (természeti képek, szakrális jelképek) gazdag néhány sora után vegyesen epikus — dramatikus jellegű hosszabb gondolati egység következik. Ez sűríti a jelzett középponti mondanivalót: Krisztus megváltó halálát, vagy ennek valamelyik mozzanatát. Az imádság harmadik, záró része tömör, tárgyilagos hangon közli a szöveg elmondásával járó lelki hasznot. Itt található az imádság legjellemzőbb — de legkérdésesebb — és minden nép hagyományában a középkortól változatlanul maradt formulája, mely megérteti velünk, miképpen maradhatott fönn annyi száz éven keresztül egy olyan köznépi gyakorlat, amelyet az egyház, ha egyáltalán ismert, „teológiai liturgiái abszurditásai” miatt elítélt. A záradék kezdőszavai kötöttek, a kilátásba helyezett kegyes haszon változhat. A legismertebb forma: Aki ezt az imádságot este lefektében, reggel fölkeltében elimádkozza, annak hét (három) halálos bűne megbocsájtódik. Gyakran az Űristen, Jézus, Szűz Mária vagy valamelyik evangélista szájából
