Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 2. szám - Fabiny Tibor: A Türelmi Rendelet értékelése
FABINY TIBOR A Türelmi Rendelet értékelése Hármas megosztottság jellemezte hazánk lakosságának a helyzetét a XVIII. század utolsó évtizedeiben. Európai viszonylatban is kiirívóaik voltak a társadalmi ellentétek mágnások, köznemesek, polgárok és jobbágyok között. A nemesi réteg 5%-ot meghaladó aránya jóval felette állt a környező népek nemesi átlagának, az ország akkori két és fél millió lakosságának 94%-át pedig a jobbágyság és a polgárság alkotta. A másik jellemző vonás a felekezeti szétszakadozottság volt. A II. József által elrendelt népszámlálás adatai szerint a Kárpát-medence lakosságának 60"u-a volt római katolikus, 15% református, 13% görögkeleti, 9% evangélikus és 2% zsidó. A lakosságnak tehát kétharmada, de a városi tisztviselőknek már 85%-a volt katolikus, az evangélikusság pedig a nagy népességi versenyfutásban a keresztyén felekezetek utolsó helyére szorult vissza. Történelmi adottságaink miatt az ország nemzetiségi megoszlása is igen sokszínű volt: magyar őseinkkel a Kárpát-medencében nagy számban éltek együtt szlovákok, németek, horvátök, vendek, rácok, románok és ruténok. A magyarság e korszakban a Dunántúlon 57, a Felvidéken 33, a Duna-— Tisza-közén 66, a Tiszántúlon 72, a Délvidéken 20 és Erdélyben 36%-át tette ki az összes lakosságnak. Vallásügyi szempontból a XVIII. századnak még az elején súlyos következményekkel járó fordulat állt be. Az üldözött protestánsoknak addig, az egész XVII. század folyamán lehetőségük volt sérelmeik nyílt tárgyalására. Ezt a jogukat az országgyűléseken alkotott törvények, így főleg a bécsi és a linzi béke biztosították. Mivel azonban a protestánsok terhére rótt Wesse- lényi-féle összeesküvéssel, majd a Rákóczi-szabadságharccal a bécsi udvar szerint a magyar rebellis eretnekek „eljátszották” korábbi jogaikat, az 1715-ös pozsonyi országgyűlés már kizárólag az uralkodó hatáskörébe utalta a vallási^ ügyeket, és megtiltotta azok országgyűlési tárgyalását. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a protestánsok szabad vallásgyakorlata, autonómiája, és sérekni joga: a vallásügy felségjoggá vált. A protestáns rendek tagjai ettől kezdve nem juthattak közéleti szerephez. Kizárólag katolikus földesurak bíráskodásának voltak alávetve, s bármi közfunkciójukat eleve megakadályozta a Szűz Máriám és a szentekre leteendő „dékretális eskü” követelménye. Különösen is fájdalmasan hatottak a protestánsokra az 1731-es Carolina Resolutio határozatai, amelyek értelmében sorra vették el — többnyire fegyveres erőszakkal — az általuk használt, de még katolikusok által épített, vagy nem artikuláris helyen fekvő
