Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Paul Tillich: A létezés mélysége
PAUL TILLICH A létezés mélysége* „A Lélek mindent megvizsgál, még az Isten mélységeit is.” (1 Kor 2, 10) „A mélységből kiáltok Hozzád, Uram!” (Zsolt 130, 1) Pál apostol első korintusi leveléből irányítsuk figyelmünket a következő versrészletre: „A Lélek mindent megvizsgál, még az Isten mélységeit is.” Emeljük ki a versből a „mély” szót, és válasszuk ezt a szót meditációnk témájául! A 130. zsoltárból pedig mindössze egy versre figyeljünk: „A mélységből kiáltök Hozzád, Uram”, és itt is a „mélység” szó irányítsa meditációnkat ! A „mély” vagy a „mélység” szavakat használjuk a mindennapi életünkben, előfordul a költészetben, a filozófiában, a Bibliában és számos olyan írásműben, amely vallásos összefüggésben bizonyos szellemi-lelki magatartásra utal, noha e szavak eredetileg a térbeli-fizikai tapasztalatból származnak. A mélység térbeli dimenzió ugyan, de egyúttal mégis a szellemi-lelki minőség szimbóluma. Vallásos szimbólumaink legtöbbike megőrizte azt a tulajdonságát, hogy végességünkre és a látható dolgokhoz való kötöttségünkre emlékeztetnek. Még akkor is az érzékeinkre utalt lények vagyunk és maradunk, amikor szellemi dolgokkal foglalkozunk. [...] A „mélység” szellemi-lelki értelemben kettőt jelent: jelentheti a „sekélyességnek” és a „magasságnak” az ellentétét. Az igazság mély és nem sekély; a szenvedés mélység és nem magasság. Az igazság fénye és a szenvedés sötétsége is mély. Az Istenben mélység van, és van olyan mélység is, ahonnan a zsoltáros Istenhez kiált. Miért lehet mély az igazság? És ugyanúgy a szenvedés? És miért használjuk ugyanazt a térbeli szimbólumot mindkét jelenségre? Minden látható rendelkezik felszínnel. A felszín a dolgoknak az a része, ami először ötlik szemünkbe. Ha a dolgokra tekintünk, először azt tudjuk meg, hogy azok milyennek látszanak. Mégis csalódottak leszünk, amikor aszerint cselekszünk, ahogy egyes dolgok és személyek látszanak; elvárásaink ilyenkor kudarcot vallanak. Mi a felszín alá kívánunk behatolni, azért, hogy * Tillichnek egy prédikációját közöljük csekély, a lényeget nem érintő kihagyásokkal. A prédikációs kötet 1947 decemberi keltezésű előszavában Tillich megírja, hogy úgy publikálja prédikációit, ahogyan azok élőszóban elhangzottak New York-i diákjai előtt. Megjegyzi, hogy beszédeiben sokszor a „radikálisan nem keresztyén” háttérből érkező hallgatókat tartotta szem előtt. A kívülállók számára is érthető gondolatvilágba helyezi a bibliai üzenetet. A kor: a negyvenes évek közepe. (Paul Tillich: The Shaking of the Foundations. London 1963. Penguin books.) A közölt rész címe: The Depths of Existence. A kötet első kiadása 1949- ben jelent meg. (Szerkesztő)