Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Szirmai Zoltán: Nagy bűn-e az irigység?
88 SZIRMAI ZOLTÁN: NAGY BŰN-E AZ IRIGYSÉG? irigy haragján — és Jézus itt hagyja abba a példázatot! Ügy látszik, tudta, hogy ez a bűn a „jó fiúk, mintaszerűen viselkedő emberek” között is, a vallásos és erkölcsösnek számító emberek között is megjelenik és eltorzítja, szinte észrevétlenül, azok egyéniségét. Amikor Pál apostol a szeretetről himnuszt ír, annak jellemzésénél a legelsők között említi: „a szeretet nem irigykedik” (1 Kor 13,4), midőn a test gonosz cselekedeteiről és a Lélek gyümölcseiről ír, szintén előkerül a felsorolásban az irigység (Gál 5,21). Akár a pozitív, akár a negatív megfogalmazásban érzékelteti az apostol azt, amit Jézus is említett példázatában: az irigység által mindent kockára tesz az ember: földi békességét és szeretetét is, de örök életét is. Miért nem tudunk hát jobban uralkodni e bűnös kísértés felett? Milyen téves érzések táplálják bennünk az irigységet? Nyilvánvaló, hogy az életnek és fejlődésnek egyik lendítőereje lehet a többet- akarás, többre törekvés, a kevéssel való elégedetlenség. Ezt az egészséges érzést azonban sokan összetévesztik egy másféle elégedetlenséggel: miért van a másiknak jobb élete, mint nekem? Miért jut könnyebben a javakhoz, mint én? Miért sikerül neki az, ami nekem nem sikerült? Ezek a kesernyés kérdések vallásos színezetűek is lehetnek és akkor már Isten igazságosságát is érintik az irigység elvakultságában! Gyógyítani ezt a fajta irigységet csak úgy lehet, ha hajlandók vagyunk megalázkodni és őszintén felelni néhány alapvető kérdésre: megtettem-e én is mindent, amire Istentől tehetséget, lehetőséget kaptam? Nem ítélem-e meg egyoldalúan és vaksi módon mások életét, tudom-e, látom-e, hogy nekik is vannak a fényeik mellett homályaik, a sikereik mellett küzdelmeik és vereségeik is? Nem lehetnék-e elégedettebb és boldogabb mindazzal, amim van, nem kellene-e sóvár irigység helyett inkább hálát adnom Istennek rám pazarolt ajándékaiért?! Van azonban ennek a rosszul értelmezett elégedetlenségnek egy másik, talán még súlyosabb formája is. Az önmagával elégedett ember másokkal kapcsolatos elégedetlensége miatt önmagát irigyli embertársaitól, vagyis elzárkózik a segítés, másokra figyelés, lelki vagy egyéb bajokon való segítés leg- .különfélébb alkalmai elől. Korunk új embertípusa ez, aki már keveset beszélget, keveset figyel másokra, hacsak valamilyen közvetlen érdeke nem fűződik ehhez, irigyli erejét, idejét, tehetségét másoktól, gyakran a nagyobb közösségektől is. Csak elvárásai vannak a másik embertől. Ebből a különös „elégedetlenségből” megromló házasság, hamis munka- és hivatáserkölcs, társadalmunk alapvető célkitűzéseitől merőben különböző gondolkodásmód alakul. A számító és mindent hidegen, hasznossági alapon mérő emberek példái, és sok, magát vallásosnak tartó hivő elzárkózása a „világi dolgokban” való felelős részvétel elől mutatja ezt. Az ilyenfajta „irigységből” is csak úgy lehet kigyógyulni, ha komolyan vesszük Jézus példáját, aki senkitől nem' sajnálta a fáradságot és időt, aki minden kor emberének szólóan hirdette: szeretet és szolgáló lelkűiét nélkül őt követni nem lehet. Egyik ma élő írónk karácsonyi újságcikkében ezt így fejezte ki: a jézusi szeretet nélkül „olyan lenne ez a világ, mint egy tál hideg paprikáskrumpli. Ami talán meg is van mérgezve.” Sok tragikomikus példát idézhetnék arról, miképpen próbálják emberek anyagi és egyéb eszközökkel túllicitálni egymást. Nagyobb ház, nagyobb autó, nagyobb esküvő, nagyobbszabású temetés és sírkő, kiemeltebb élet
