Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Szirmai Zoltán: Nagy bűn-e az irigység?
87 SZIRMAI ZOLTÁN Nagy bűn-e az irigység? Amikor konfirmandus fiatalok előtt először idézem a Tízparancsolatot, amely így összefüggően még teljesen ismeretlen a számukra, mindig figyelem a hatást: melyik parancsolat kelt bennük érdeklődést, melyik indít el bennük azonnal gondolatokat, visszhangot? Sok évre visszamenően megegyezik a tapasztalatom: a két utolsó parancsolat kelti fel figyelmüket, indítja meg fantáziájukat. „Ne kívánd felebarátod házát!” — „Ne kívánd felebarátod feleségét (házastársát), szolgáját, szolgálóleányát, barmát vagy bármiféle tulajdonát!” (2 Móz 20,17) — Noha a szavak egy régi társadalom értékrendszeréhez kötődnek, azonnal tudnak példákat mondani ezek mai megfelelőire (luxusnyaraló, színes tv, külföldi utazás, autó stb.), a „ne kívánd”, másképpen kifejezve „ ne irigyeld” fogalma pedig ismerősen cseng a fülükben. Elsősorban nem saját testvéri, iskolai kapcsolataikra, kisszerű versengéseikre gondolnak, hanem a „felnőttek világára”, úton-útfélen látott-tapasztalt benyomásaikra. Nemrégen azonban egy konfirmandus fiú még jobban meglepett kérdésével: „miért osztotta Isten két részre ezt a parancsolatot, hiszen a többi is legalább ennyire fontos, mégis elég volt azok megvilágítására egy-egy parancsolat?!” (Ha egyes egyházak egybe is vonják a két parancsolatot, de a legbővebben részletezett parancsolat ez a bibliai szövegben.) A kérdésre közös beszélgetéssel kerestük a választ és arra a megállapításra jutottunk, hogy noha az „irigység” nem olyan látványos bűn, mint például az ölés vagy a paráznaság, mégis szinte valamennyi egyéb bűn hátterében megtalálható, alig láthatóan végzi kártékony munkáját az emberi szívekben és ezért olyan veszélyes és szerteágazó. Amikor most etikai témaként e fogalomról gondolkodunk és sajnálatos időszerűségét megállapítjuk, szeretnénk először is befelé fordulva, saját lelkűnkben keresni a gyökereit és azt, hogy miképpen védekezhetnénk ellene hatékonyan? Az őstörténetből megrendítő mementóként rajzolódik ki előttünk Kain és Ábel alakja és különböző írói kísérletek ellenére alig magyarázható tragédiája. A mélyben az irigység leküzdhetetlennek látszó árnya van. Az Újszövetségi történetek és példázatok közül talán a tékozló fiúról szóló a legismertebb. A példázat a megtérő gyermekét megbocsátással és örömmel visszafogadó atya szeretetét hirdeti, ám kevesebb szó szokott esni a példázat lehangoló befejező sorairól: az idősebb testvér irigységtől elvakultan, sértődötten rekeszti ki önnönmagát az atya által rendezett vacsoráról. Nem tud úrrá lenni
