Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Kulturális figyelő
90 KULTURÁLIS FIGYELŐ Lukács József: Történelem, filozófia, vallásosság Budapest 1979. Gondolat Kiadó A neves marxista valláskutató újabb tanulmánykötete főként a hetvenes évek második feléből tartalmazza írásait. Bennünket a könyv elsősorban a keresztyén—marxista dialógus szempontjából érdekel, amelynek igen jelentős megnyilvánulásaként tarthatjuk számon. Megállapítja a marxizmus és a vallásos világnézet között folyó vita tényét. „Tudomásul kell vennünk, hogy a gyakorlati együttműködés közben mindkét fél továbbra is érdekelt saját világnézeti elveinek terjesztésében, és hogy a kooperációtól is kölcsönösen eltérő eredményeket várnak világnézeti tekintetben.” Ez valóban így van. A világnézeti párbeszéd hazánkban nem tanácskozóasztaloknál vagy bizottságokban, hanem a nyilvánosság előtt folyik, ha mennyiségileg eltérő arányban is, a kommunikációs eszközök révén, mégpedig az „eszmék” terjesztésével. A dialógus része például a mi oldalunkról az egyházi sajtó, vagy akár a templomi igehirdetés. A szerző reálisan számol a vallásos hit valóságával, amelynek tárgyköre — Isten léte, a túlvilág stb. — kívülesik az értelmi, a tudományos érvelés hatósugarán. Ö érzelmi természetűnek mondja. Mi ezt nem így fogalmazzuk, de valljuk, hogy felesleges dolog Istenről és a keresztyén hitigazságokról vitázni, mert nem bizonyíthatók sem igenlő, sem tagadó értelemben. Ezzel máris kikapcsolódik közöttünk számos régi vitatéma, s mindkét fél érdekeltebbé válik saját meggyőződésének nem annyira polemikus, mint inkább pozitív kifejtésére. Ez nem zárja ki, hogy hasznos bizonyos kérdéseknek egymástól eltérő, de újbóli megközelítése. így nagyon tanulságos olvasnunk a halállal kapcsolatos egyéni rezignáció humánus töltésének és a halál közösségi nézőpontjának a jelentőségét. Hasonlóképpen a személyes adottságok, különbségek ki- küszöbölhetetlen voltának és az ezt áthidaló társadalmi tényeknek s önértékelésnek a megállapítását. Továbbá, hogy a marxizmus „nem tagadja a hibák, a tévedések objektív elkerülhetetlenségét sem”. „Nem ringathatjuk magunkat olyan illúziókba, hogy a szenvedés, a csalódás és a magány, az öregség, a betegség, a halál az életből valaha is teljesen kiküszöbölhető.” Mindezzel közelebb jutunk egymáshoz a halál, a teremtettségbeli adottságok, a szenvedés, a bűn keresztyén tanítása oldaláról nézve is. Régi, vulgáris érveket rombol le a szerző annak kiemelésével, hogy a művelődés növekedése, a tudományos világkép elfogadása még nem vezet a vallásos világnézet elejtéséhez. Köszönjük az ilyen mondatokat: „A vallást nem lehet egyszerűen a műveletlenség és elmaradottság termékének, mégke- vésbé holmi ostobaságnak tekinteni, amelyet a kultúra, a műveltség terjesztése egymagában is képes eliminálni.” Hasonlóan reális szemléletet tükröz egy másik megállapítása: „a társadalmi tudat kibontakozó elvilágiasodása, a vallás térvesztése nem azonosítható a vallás elhalásával.” Jólesik nekünk az az emberi nyitottság, amellyel Lukács József a hívőket és belső meggyőződésüket nézi: „olyan ateista propagandát kell folytatni, amely a párbeszéd egy fajtája, amely megérti problémáikat, érzelmeiket, választ ad kérdéseikre anélkül, hogy maga a tévedhetetlenség pózában tetszelegne.” Másutt is: „tudatában (kell) lenni annak, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek, hogy nincs alapunk más világnézeti társainkat önmagunknál értéktelenebbnek tekinteni.” A szerző — és ezt Marxszal ismételten alátámasztja — nem a vallás hitelvi tartalmának a megítélését teszi döntő kritikai szemponttá, hanem társadalmi szerepét. Ebből következően méltatja a reformáció társadalmi hatékonyságát. Ezért tartja szükségesnek a mai teológiai és vallásos filozófiai irányzatok differenciált kritikai elemzését: „ezeknek az irányzatoknak a társadalmi funkciója a perdöntő”. Hangsúlyozza: „azokon a pontokon kell vi-
