Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Jánosy István: Háború a császárral – Részlet az István király című drámából
JÁNOSY ISTVÁN: HÁBORÜ A CSÁSZÁRRAL 63 ISTVÁN: Fölsőbbrendű szerinted? GIZELLA: (hallgat) ISTVÁN: Tehát én, az alsóbbrendű alázkodjak Konrád lábához? Ez igazságos, mert ez a világ rendje. így érted? GIZELLA: Nem, de én csak a békét akarom. Eddig olyan szép békességben megvolt a két nép, mert a római császár és a magyar király úgy voltak egymással, mint két testvér. ISTVÁN: Bátyáddal, Henrik császárral. Azért, mert ő valóban egyenrangú független uralkodónak ismert el engemet. Sohasem támadott meg, és a kereszténység plántálásában igazi testvérként segített. Miért nem cselek- szi ugyanezt Konrád? Miért akar igát vetni rám? En nem tekintem őt testvéremnek? GIZELLA: Ezt nem értem én sem, miért van az új császár ilyen ádáz indulattal irántad, mikor nincs a világon a németeknek még egy ilyen régi, hűséges barátja ... és a németek is hű barátként álltak melletted. ISTVÁN: Koppány leverésére gondolsz? GIZELLA: Arra. Akkor még te is másképp gondolkoztál. ISTVÁN: Én? Ugyan miben? GIZELLA: Elismerted a császár felsőbbségét. És az ő barátsága volt mindennél drágább neked és nem ... ISTVÁN: ... az ország függetlensége. Erre gondolsz? GIZELLA: Igen. Azóta mintha fejedbe szállt volna sok dicsőséges tetted. Egyenlőnek képzeled magadat a ... ISTVÁN: ... a császárral. Nem vitatkozom veled, nem akarlak megbántani. Csak annyit: én már akkor megfogadtam kettőt: hogy a magyar népet és országomat kereszténnyé teszem, és hogy függetlenségét minden támadóval szemben megoltalmazom. Kérdem: megtámadott-e akkor a császár? GIZELLA: Én sem vitatkozom veled, hiszen érveidnek nem is tudnék ellene mondani. Csak azt vallom be őszintén neked, hogy ha elkezdődik a háború: minden egyes tőr, lándzsa, nyíldöfés, amellyel megölnek egy német vitézt, az én szívemet járja át, és nem tudom, vajon túléli-e a szívem ezt az iszonyú kínt. ISTVÁN: Elhiszem neked, Gizella. És fáj nekem a te fájdalmad, hiszen te mindig őszinte és becsületes hitves voltál és kivetted a részedet — nem mint egy ember, hanem mint egy valóságos szent — emberfölötti munkámból, az igaz hit plántálásából. De most végre megérted: nekem is mennyire fájt, mikor saját népem vérét kellett ontanom, köztük közeli rokonaimét, minit Koppány. Annyiszor kérdezted: miért gyötröm magamat örökös-álomtala- nul, mosoly miért nem száll soha arcomra, miért olyan ritkák és szomorúak öleléseim. Hát ezért. Mert ezreket irtottam ki népem legjobbjaiból. GIZELLA: István, tudod, hogy nem volt még a földön hitves, aki oly hűségesen csüngött az urán, mint én. Mindig csak az volt egyetlen célom, hogy boldoggá tegyelek, és ha azt láttam, hogy a te egyetlen szenvedélyed a munka, csak azon törtem magamat, hogy minél több terhet levegyek a vál- ladról még erőmön fölül is. Csak egyet nem mondtam elégszer neked: azt, hogy szeretlek. Hogy szeretlek úgy, mint senki más, jobban, mint a szülőanyád. De éppen mert szeretlek, most nagyon féltelek. ISTVÁN: Ugyan? Nem voltam eddig is állandó életveszélyben, amikor Kupa, Ajtony, Thonuzaba elé mentem? GIZELLA: Kupa, Ajtony, Thonuzaba? Kik voltak ezek? Legföllebb egy ma
