Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Péter Márta: Az Evangélikus Országos Múzeum első állandó kiállításáról
i5 Az Evangélikus Országos Múzeum első állandó kiállításáról PÉTER MÁRTA Az elmúlt nyár derekán megnyílt Evangélikus Országos Múzeumról sokan, sok helyütt megemlékeztek. Informatív-leíró cikkek sora jelent meg a hazai egyházi és világi sajtóban, s fontos eseményként értékelték a múzeum létrejöttét a külföldi egyházi orgánumok is. A nemzetközi érdeklődést már felkeltette az a puszta tény, hogy egyetlen más országban nincsen az evangélikus egyháznak országos múzeuma. Kis ország vagyunk, viszonylag kevés evangélikussággal, így egy országos kitekintésű múzeum önmagában még nem érdem — a vállalkozás nagysága felől nézve. Nem érdem —, szükséglet. Minden bizonnyal ennek a felismerése vezette a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériumát, amikor meghozta döntését a múzeum felállításáról, 1972 decemberében. A döntés helyessége beigazolódott. A múzeum első állandó kiállítását nem szűnő érdeklődés kíséri. Jelzi ezt a látogatottság mértéke, a szűkös propaganda ellenére is. A kiállítás mozgósító hatásáról tanúskodik az a jelenség, hogy egyre többen jelentenek be vagy ajánlanak fel a múzeumnak tulajdonukban lévő egyháztörténeti vonatkozású tárgyakat és dokumentumokat. A vendégkönyv elemezhető — tehát nem csupán sztereotípiákat ismétlő — bejegyzései és a látogatók szóbeli közlései rávilágítanak arra, hogy mi hozza be őket a múzeumba, és mit ad, mit jelent nekik a kiállítás. Túlnyomó többségük — s ez természetes is — evangélikus, sokan közülük egyházi tanintézetek hajdani diákjai. A rácsodálkozó és az újramegtalálás örömét kifejező írásokból az is kiolvasható, hogy többnyire eltávolodtak az egyháztól. Szinte kivétel nélkül intellektuális és érzelmi élményként élik át a látottakat. Az érzelmi feltöltődést általában úgy fogalmazzák meg, hogy örömükről, büszkeségükről vallanak, amiért ehhez a — történelmi múltjában megismert — egyházhoz tartozhatnak. A valahová tartozás elemi szükségletét ha nem is kielégíteni, akár csak hozzásegíteni e szükséglet kielégítéséhez — ez valóban érdem. Nem szeretek nagy szavakat használni, mégis azt kell mondjam: egy múzeum is lehet közösségteremtő, közösség-összetartó erő. Hogy létezik egy latens evangélikus közösség, azt tapasztalhattam magam is (sőt magamon is, amikor az Egyházi Gyűjtemények vezető szakfelügyelőjének megbízásából bekapcsolódtam az állandó kiállítás előkészítő munkájába), s egy még tágabb kör: az egyházak ügye iránt érdeklődést és tiszteletet tanúsítóké, akiknek megkülönböztetett előzékenységét, kötelességen túli erőfeszítéseit lépten-nyomon érzékelhettük a meglehetősen feszi
