Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Augustinus vallomásaiból
PRŐHLE KÁROLY: EVANGÉLIKUS HITVALLÁS... 7 nem szükséges, hogy az emberi hagyományok, vagyis az emberi eredetű egyházi szokások és szertartások mindenütt egyformák legyenek” (VII :2—3.). Nagyon vitatott az ökumenikus dialógusban az egyház egységének ez a meghatározása, mert amit hitvallásunk elégnek tart az egyház egységéhez, azt más egyházak kevésnek tartják. Itt csak azt a meggyőződésünket és tapasztalásunkat mondjuk el, hogy ahol az emberek élő Krisztus-hitre és ennek nyomán szolgáló szeretetre ébrednek, ott épül és megvan a hivők közössége: az egyház egysége. Márpedig az élő hitre ébredésnek nincs más eszköze, mint az evangélium. Ezért szükséges és elég is az egyház egységéhez az egyetértés az evangélium értelmezésében. Evangélikus hitvallásunk szerint az egyház evangéliumi megújulása — reformációja! — visz az egyház egysége felé. Augustinus halála 1550. évfordulóján a Vallomások-ból idézünk „Hadd keresselek, téged, Uram, híván téged, hadd hívjalak, hívén tebenned: mert hirdettek nekünk téged. Hív téged, Uram, az én hitem, amelyet nékem adtál, amelyet belém sugalltát, Fiad embersége, hirdetőd szolgálata által.” „Hova hívlak, holott benned vagyok? Vagy honnan jönnél belém? Mert hova is távozhatnék kívül az égen és a földön, hogy onnan belém jöjjön az én Istenem, aki így szólt: ,az eget s a földet én betöltőm’?” „Ki vagyok én neked, hogy azt parancsolod: szeresselek, s ha nem tenném, megharagudnál s mérhetetlen nyomorúsággal fenyegetnél? Talán bizony magában kis nyomorúság, ha téged nem szeretlek?” Szent Ágoston vallomásai. Ford. Balogh József. 1943. I. k. 2., 4., 8. „De mit szeretek, mikor téged szeretlek? Nem testi szépséget, nem idővel múló pompát, nem a fény ragyogását — két szememnek e barátját —, nem a különféle daloknak andalító melódiáit, nem a virágok, a balzsamok s az illatszerek édes szagát, nem a mannát és nem a mézet, nem az érzéki ölelésre kínálkozó testet: nem ezt szeretem, mikor Istenemet szeretem. S mégis valami fényt, valami hangot, valami illatot, valami ételt és valami ölelést szeretek, mikor Istenemet szeretem: a bennem élő ,belső embernek’ fénye, hangja, illata, étele, ölelése ez; lelkem számára fény ragyog itt, melyet tér be nem fogad, olyan hang csendül itt, mit idő el nem emészt, olyan illat ez itt, hogy szellő szét nem hordja, ízes eledel, melyet mohó étvágy nem csökkent, s ami itt összefonódik, azt kiábrándulás szét nem tépi. Ez az, amit szeretek, mikor Istenemet szeretem.” Szent Ágoston vallomásai. Ford. Balogh József. 1943. II. k. 234., 236.
