Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Trajtler Gábor: Hetvenöt éves a Lutheránia
86 TRAJTLER GÁBOR: HETVENÖT ÉVES A LUTHERÁNIA nő nevét. Néhány év múlva Mendöl azonban elkedvetlenedett, és az énekkar vezetésétől visszalépett. 1923-tól dr. Kirchknopf Gusztáv lelkész vette kezébe az árván maradt Lutheránia vezetését. Az énekkar ettől az időtől kezdve csak egyházzenei műveket énekelt. Kirchknopf hallatlan energiával dolgozott, a kórusnak számos művet tanított meg. A nagy lelkesedéssel dolgozó lelkész-karnagy fiatalon, hirtelen halt meg, 1930-ban. Helyébe Kapi-Králik Jenő lépett. Ö más egyéniség volt, mint elődje. Nem a repertoár bővítését tűzte ki céljául, hanem az elmélyült felkészülést, a zeneileg teljesen kidolgozott produkciót. Egy-egy rövid karmű csiszolására néha hónapokat fordított. Kapi-Králik Jenő 1942-ig állt az énekkar élén. Az addig eltelt időt tartjuk a Lutheránia első korszakának. Ütkeresés ez. Társadalmi együttlét vagy szolgálati alkalom? Világi vagy egyházi művek előadása? Mindez a bizonytalanság a műsorokon is érezhető: Beethoven „Isten dicsősége” és Csajkovszkij darabok, Bach-átiratok és a századforduló idejéből származó nem éppen kiváló kórusművek szerepelnek együtt. Egyetlen jelentősebb evangélikus egyházzenei alkotás előadásáról van csak tudomásunk: 1938-ban egy Buxtehude-kantáta kerül az egyik koncert műsorára. Az alapok lerakása A Lutheránia életében fordulópontot jelentett, hogy 1942-ben Weltler Jenő lett a karnagya. Ekkor kezdődik az énekkar történetének második korszaka. Weltler Jenő a férfiszólamok erősítésére az általa 1932-ben szervezett temetési férfikar tagjait is bevonta, a női szólamokat a leánygimnázium jóhangú diáklányaival frissítette. A tudatos alapozást azonban más körülmény is segítette. Zalánfy Aladár a Zeneakadémia organaprofesszora már 1922 óta volt a Deák téri templom főorgonása. A főistentiszteletek orgonista szolgálatának ellátásán túl nem sokat szólt bele a gyülekezeti munkába. Weltler Jenőben azonban olyan munkatársat látott, akivel a gyakorlatban megvalósíthatja az evangélikus egyházzenére vonatkozó nézeteit. Zalánfy Aladár dogmatikus szigorral kereste az evangélikus egyházzene anyagát és igazi kifejezési formáját. Vallotta, hogy evangélikus templomba csak evangélikus istentiszteleti zene való. Ennek a muzsikának a fénykora a XVI—XVIII. századok, Luther fellépésétől Bach haláláig. Szerzőkben kifejezve: Johann Walter, az első evangélikus kismesterek csoportja Praeto- riusig, majd Schütz, Buxtehude, Pachelbel, Telemann és a zenei óriás: Johann Sebastian Bach. Zalánfy azt is vallotta, hogy evangélikus kórusnak e mesterek műveit kell megszólaltatnia: motettákat, kantátákat, passiókat. Ezzel nemcsak egyházi szolgálatot végez, hanem a zenetörténet szerinte legjelesebb korszakát, a polifóniáét is megismerteti hallgatóival. Weltler Jenő szívesen állította az énekkart e nemes elvek szolgálatába. Kettőjük együttmunkálkodása a lehető legkedvezőbb volt a magyarországi evangélikus egyházzene jövője szempontjából. Olyan korálfeldolgozások és motetták kerültek ekkor az énekkar repertoárjába, amelyek nagyrészben mindmáig szerepelnek az istentiszteleti szolgálatokon. A rövidebb lélegzetű Buxtehude- és Telemann-kantáták megtanulásával a kórus a több tételes darabok előadására és zenekarral való együttes muzsikálásra szerzett gyakorlatot.
