Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979

1979 / 1. szám - Imre Mária: Reményik Sándor ismeretlen írásai a nagyváradi rendházból

IMRE MARIA Reményik Sándor ismeretlen írásai a nagyváradi rendházból Reményik Sándor 1890. augusztus 30-án született Kolozsvárott és ott is halt meg 1941. október 24-én. Szülei dobsinai származásúak voltak, később Kolozsvárott telepedtek le. Édesapja, Reményik Károly építészmérnök, a kolozsvári evangélikus egyház felügyelője volt. Édesanyja, Brecz Mária, Jólészen, a kis felsőgömöri faluban töltötte leánykorát. így felvidéki színeket, ízeket oltott a családba. Anyai dédapja Pákh Mihály volt, a szabadságharc után Josefstadtba zárt evangé­likus püspök. Ezernyolcszáznegyvenkilencben a lőcsei evangélikus templom­ban kihirdette a Függetlenségi Nyilatkozatot, ezért kellett bűnhődnie. „A Reményik-család kolozsvári Szentlélek utcai házában a Pákh-ősöktől maradt oszlopos óra ütötte ki az időt. Kedves, búgó hangját valamikor Pe­tőfi hallgatta” — írja Sáfrán Györgyi „Reményik Sándor sorsvállaló ma­gánya” című tanulmányában (Délvidéki Szemle, 1942. 9. sz.). Pákh Albert — Petőfi barátja — Pákh Mihály fia volt. A kolozsvári Reményik-házban

Next

/
Thumbnails
Contents