Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Ottlyk Ernő: Egyházunk első találkozása a szocialista forradalommal
22 OTTLYK ERNŐ: EGYHÁZUNK ELSŐ TALÁLKOZÁSA... A hosszabb ideje felgyülemlett elégedetlenség sztrájkokban robbant ki. Az első nagyobb általános sztrájk 1918. január 14-én az ausztriai Wiener Neustadtban volt. Néhány napon belül megtagadták a háborús célok szolgálatát a cseh és a galíciai munkások is. Az osztrák általános sztrájk hírére január 17-én az újpesti és a pesterzsébeti munkások is sztrájkba léptek, és másnap Budapesten is megkezdődött a tömegsztrájk, amely átterjedt az ország valamennyi ipari városára. A háború tovább folytatódott, a januári sztrájkok azonban a háború kezdete óta első ízben villantottak fényt arra, hogy a proletariátus új, eddig soha nem látott erővel jelentkezik a történelem színpadán. Egyházunkban is sokan belátták, hogy a fegyverek megáldása és a háborús optimizmus súlyos tévedései után valamit tenni kell a béke érdekében, hiszen a Szentírás erre ad indítást a keresztényeknek. Szimonídesz Lajos ezt így fejezte ki: „Évek óta mindinkább világosan érezhetővé vált, hogy a népnek alig van embere. Sokan vannak, akik belőle élnek, nem kevesen, akiknek érte kellene élniök, sorsa javításán, lelke művelésén kellene munkál- kodniok, azonban ezek mind nem éreznek a néppel. A háború sok éket vert a lelkész és népe közé.” (Evangélikus Lap, 1918. 43. sz.) A háború és béke kérdésében bizonytalankodó teológia, a főúri egyházi vezetés, inkább az eseményektől, mint az igétől vezérelt egyházi élet tanácstalan és kényelmeskedő volt a nagy idők viharaiban, s nem tudott egyházhoz méltó választ adni az emberek kérdéseire. Ezért van annyi panasz és vád a kor tisztánlátó embereinek ajkán. A történelem kereke pedig gyorsan és feltartóztathatatlanul forgott tovább. Az „őszirózsás” forradalom Az Osztrák—Magyar Monarchia bomlása 1918 nyarán forradalmi válsággá mélyült. Vezető körei nem találtak kiutat. Magyarországon maga Tisza István is kénytelen volt elismerni a képviselőházban a háború elvesztését (okt. 17.). A Wekerle-kormány lemondott. Október 28-án a csehek, 29-én a horvátok, 30-án a szlovákok mondták ki elszakadásukat a Monarchiától, illetőleg Magyarországtól. Ilyen körülmények között következett be október utolsó napjaiban a Monarchia katonai összeomlása az olasz fronton. A munkásság, a radikalizálódó értelmiség és a kispolgárság lendületétől hajtva október 25-én megalakult Károlyi Mihály vezetésével a Magyar Nemzeti Tanács. 12 pontos programja különbékét és függetlenséget, a nemzetiségek önrendelkezési jogának elismerését, földreformot és általános választójogot követelt. Október 29-én a rendőrség felesküdött a Nemzeti Tanácsra, a katonaság is a forrongó tömegekhez pártolt. 30-án a nagyüzemekben gyűléseket tartottak, délután egymást érték a tüntetések. Az éjszaka folyamán a forradalmi katonaság és munkásság — a 30-án alakult katonatanács irányításával — elfoglalta a katonailag fontos pontokat, és 31-én reggel a tüntető tömeg a forradalom győzelmét ünnepelhette. A katonák letépték sapkajelvényüket, helyébe őszirózsát tűztek. A délelőtt folyamán a király megbízottja, József főherceg miniszterelnökké nevezte ki Károlyi Mihályt, aki a Nemzeti Tanács tagjaiból koalíciós kormányt alakított. A Károlyi-kormány s az őt támogató polgári társadalom a király lemondásával (november 13.), a köztársaság kikiáltásával (november 16.) és polgári
