Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Kulturális figyelő
90 KULTURÁLIS FIGYELŐ lálkozott, amely képtelennek bizonyult arra, hogy előremozdító erő legyen. A társadalom pedig megoldást érlelt. Móricz csak ennek az egyháznak a tolmácsolásában hall a hitről, s ezt elutasítja. Móricz is úgy hal meg, mint Matol- csy; „Elvégeztetett, de semmi sem tisztáztatott.” Véglegesen szakítani nem tud, ő, aki papleány gyermeke, református iskolák neveltje, érzi, hit nélkül nem lehet élni. Az igazi, élő hitet azonban soha nem találta meg. Hite élete során felbomlik valamiféle panteista Világisten hitbe: Isten törvényszerűségeivel igazgatja a mindenséget. Ez a hit valóFénycsóvák Maróti Lajos monodrámájában — A számkivetett — a Firenzéből 15 éve száműzött Dante ajánlatot kapott, hogy amnesztiában részesítik, ha váltságdíjat fizet, és megalázó procedúrának veti alá magát. S most számot vet ezen az éjszakán: Mi az, ami nélkül lehet, és ami nélkül nem lehet élni? Képes-e szerelmese nélkül élni? Ügy érzi, igen, és lemond róla. Képes-e a nélkül a tevékenység nélkül élni, amellyel közösségét az általa látott nagy cél felé vinni szeretné? Ügy érzi, igen, és leszámol politikai vezető szerepével. Képes-e a város nélkül élni, ami számára „a minden”? S képes-e az enyhet, megnyugvást és gyógyulást adó otthon nélkül élni? Inkább, minthogy az árat megfizesse, amit kémek érte: identitását, énjét, annak lehetőségét, hogy önmaga lehessen és maradhasson. Mert csak, ha önmaga marad, akkor tudja a Művet, a Divina Commediát befejezni. De lehet-e az ember igazán önmaga Isten némasága mellett és a maga Firenzéjén kívül? Mert hiába kiáltja Dante az első rész végén: „Szólalj meg, Isten!” És jajgatja, majd tompán ismételgeti a második rész végén: „Soha Firenzébe be nem lépek ...” Vészi Endre és Gábor Pál filmjének (Angi Vera) a hősnője 1948-ban 18 éves ápolónő. Kezdetben nyílt, együttérző szívvel áll a szenvedők, a szegények, a ban alkalmatlan volt arra, hogy megoldást adjon, erőforrás legyen. Mit mond hát regénye egy mai fiatal protestáns lelkésznek? Móricz úgy látta, a hit nem ad segítséget ahhoz, hogy emberebb emberré legyen az ember. Én úgy látom; jobban kell csinálnunk, teljesebb hittel, s főleg eleven, szolgáló krisztushittel kell élnünk, mert hit nélkül nem lehet erőnket meghaladó, emberfölötti feladatokat, az emberformálás, új világot építés munkáját véghezvinni. Balicza Iván gyengék mellett, és naiv vakmerőséggel emel szót értük; majd háromhónapi bentlakásos iskola után, egynek az egzisztenciáját tönkretéve, másnak a szívét összetörve, autón húz el a főváros és a karrier felé haladtában a jeges úton biciklin taposó tanulótársnője mellett. A film hitelesen ábrázolja az akkori körülményeket, az emberi kapcsolatok minőségét, a hangulatot. Nekünk, akik Angi Verával közel egyidősek vagyunk, ismerős világot pergetnek a képsorok, ahogyan átéltük az országos változásoknak a kis közösségekben való tükröződését egészen a privát, sőt az intim szféráig, és a kezdeti emberi melegség tág ölelésű gesztusai után a rideg, szűkkeblű. elutasító magatartásba való átmenetet. Karrierista volt-e Angi Vera? Vagy a vele törődésért hálás túlbuzgó, aki meg akart felelni minden áron a bele vetett bizalomnak és az iránta való várakozásnak? Lehetett volna-e más, és ha igen, hogyan? Átláthatta volna a nagy összefüggéseket? Vagy intuitív módon, ösztönösen kellett volna ráérez- nie a helyesre? Honnan meríthetett volna erőt, hogy olyan embertársias maradjon, amilyen kezdetben volt? Az Angi Verával egyidős nézőnek — és másoknak is, akik átélték a múltat — szembe kell néznie ezekkel a film által indukált kérdésekkel.
