Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Csepregi Béla: Népfőiskolái munkánk négy évtized távolából
CSEPREGI BÉLA: NÉPFŐISKOLÁI MUNKÁNK 87 hanem az életek megújítójára: Jézus Krisztusra, az evangélium hatalmára, a személyes keresztyén hit életváltoztató erejére. Ebben a bizakodásában nem csalódott. Negyven év távolából is boldogan lehet nyugtázni a fiatalon nyert lelki hatások, hitbeli megújulások életre szóló befolyását. A jubileum jegyében megtartott népfőiskolái találkozón elhangzott, vagy írásban elküldött beszámolók ékes bizonyságai ennek. Az evangélikus népfőiskolái munka korlátáiról is hadd essék néhány szó. A negyven éves távlat jó arra, hogy a munka fogyatékosságait is lássuk. Elsőnek hadd említsem a személyi kérdéseket. Sztehló Gábor nagytarcsai lelkésznek elévülhetetlen érdeme a népfőiskola eszméjének magyar földre való átplántálása, a nagytarcsai népfőiskola megteremtése. Tudott és mert nagyot álmodni és álmai megvalósításán szívósan fáradozni. Semmiből teremtette meg az első népfőiskolát, és éveken keresztül nem kis nehézségek között vezette. De sajnos idő előtt otthagyta. A nagytarcsai népfőiskolának nem lett volna szabad már 1943-ban gazdátlanná válnia. E sorok írója is csak két évet töltött tényleges népfőiskolái munkában. A nevelők nagyon gyakran változtak, többször egy tanfolyam idején belül is. Katonai behívók is megmegszakították a munka folytonosságát. Haláleset is beleszólt a hivatásul választott életmű beteljesítésébe. Egyedül a Fébé leánynépfőiskola vezetése volt mindvégig egy kézben, s ennek kedvező hatása meg is mutatkozott. A református testvérmozgalom szerencsésebb volt a vezetés személyi ellátásában. Sajnos az evangélikus népfőiskolái mozgalomnak hiányzott az elhívott, átütő erejű, fáradhatatlan vezetője. Távlati terv tekintetében se volt elég nagy perspektívájú ez a munka. Ennek egyik árulkodó bizonyítéka a nagytarcsai népfőiskola épülete. Egyetlen eredetileg is népfőiskolának tervezett épület! Ugyan szépen fogalmazódott meg a cél: olyan hajlékot emelni, amely nem tér el túlzottan a kis paraszti házaktól, nem táplál elkívánkozást a falusi életformából, de példát nyújt a falusi lakóházak építkezésénél. Az egymástól külön álló apró házak már kezdettől fogva szűkek és célszerűtlenek voltak egy intézet befogadására. Ilyeneket a magyar paraszti életforma már kinőtt akkorra. A népfőiskolások jórésze kényelmesebb, egészségesebb és komfortosabb otthonokból jött, mint amilyeneket a magyar falu iskolája mintaképpen kínált neki. Egy kicsit szimbóluma ez annak is, hogy nem volt elég bátor, messzenéző ez a vállalkozás. Különösen nem a politikai nevelés tekintetében. A történelem sokkal többet produkált, mint amit az evangélikus népfőiskola legmerészebb falumentői álmodni is tudtak. Túlságosan kisparaszti és kispolgári volt a népfőiskola szocializmusa és társadalom-megújulási eszménye is. Nem jelenti ez azt, hogy a növendékek nem tudtak boldogulni a népfőiskola útravalójával a változó világban. Többen töltöttek be később komoly szerepet politikai síkon, a gazdasági és társadalmi struktúrát átszervező munkakörökben. És helytálltak a kiszámíthatatlanul új világ felelős posztjain. Itt is bebizonyosodott, hogy a népfőiskolának nem kész megoldások nyújtása volt a feladata, hanem a lélek formálása, a tudat nyitogatása, az egyéni készség fejlesztése, az ember éretté tétele arra, hogy megváltozott világban, az új helyzetben is megkeresse a helyét és elvégezze a rá váró feladatot. A volt népfőiskolások életsorának színes alakulása mutatja, milyen sokra és sokfélére volt jó és használható az az útravaló, amivel a szerény intézet elbocsátotta őket.
