Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Botta István: Dévai Mátyás és Serédy Gáspár –További szempontok a Dévai-kutatáshoz
BOTTÁ ISTVÁN: DÉVAI MÁTYÁS ÉS SERÉDY GÁSPÁR 76 erdélyi püspökség jövedelmeit is.17 Ez alatt a négy esztendő alatt állt az Enyingi Török család Serédy védelme alatt, míg a 14 éves János az ifjúkort, 18. esztendejét elérte. Dévai debreceni papsága és „szeniorsága” kérdésében sok vita folyt és folyik. Debrecen város jegyzőkönyvei 1547-ig elvesztek, ezért az addig ott működő papokról alig-alig rendelkezünk hiteles dokumentumokkal. Az alapos érvekkel nem igazolható hagyomány szerint Dévai Debrecenben papi tisztet töltött be. A fent vázolt körülményeket figyelembe véve feltételezhető, hogy Dévai Serédy megbízása alapján valamiféle tevékenységet végzett az Enyingi Török család körében és Debrecen városában is. Jelenleg még meg nem határozható reformátori, papi, nevelői, vagy diplomáciai munkálkodása azonban csak rövid ideig tarthatott, s erdélyi útja elé, vagy után, vagy mindkét időpontra helyezhető. Dévai Brassóig terjedő erdélyi útjáról hiteles bizonyítékkal rendelkezünk. Stöckel Lénárt 1544. február 2-án azt írta Révay Ferencnek Bártfáról, hogy szívesen folytatna baráti beszélgetést az úrvacsoráról Dévaival, ha közelében volna, de — mint hallja — Brassóig távozott.18 Stöckel „hallomásból” szerzett értesülését Sólyom Jenő biztos adattal támasztotta alá s időben is pontosította. Veit Dietrich Nürnbergből írt levelet Johannes Lang erfurti prédikátorhoz, s ebben Dévai saját levele alapján szól a reformátor sikeres tiszántúli térítő útjáról. Sólyom Jenő alapos kiritikai munkával a levél rosszul olvasott és megtévesztő 1545. augusztus 5-i datálását 1543-ra helyesbítette. Ezzel pontosabban meg tudta határozni Dévai tiszántúli működésének idejét is.19 Kérdéses maradt az, hogy mi késztette Dévait erre az erdélyi útra. Azt a magyarázati lehetőséget mindenképpen el kell vetnünk, hogy Dévai saját elhatározásából kóbor prédikátorként vándorolgatott és térítgetett Erdélyben. Ezt a római katolikus egyház törvényei ugyanúgy tiltották, mint a lutheri hitvallások. De egy ilyen megbízás és oltalom nélküli futkározásnak a lehetősége sem volt meg sem a Tiszántúlon, sem Erdélyben. A körülményeket figyelembe véve újból arra következtethetünk, hogy Dévainak megbízást és oltalmat Serédy Gáspár nyújtott. Statileo erdélyi püspök 1542. április 8-án bekövetkezett halála után Ferdi- nánd király az erdélyi püspökség javadalmát Serédynek adományozta. Serédy ugyanis Ferdinánd megbízottjaként a gyalúi egyesség alkalmával vállalta, hogy az erdélyi püspökség fejében az Izabellának ígért 12 000 forintot kifizeti. A püspökség javai azonban Móré Péter kezében voltak. Werner György kamarai elnök 1542. május 14-én arra kérte Ferdinánd királyt, hogy kötelezze Mórét a püspökség javadalmainak átadására. A király egész sor rendeletet adott ki, hogy e javakat Serédynek biztosítsa. 1542. október 18-án három parancslevelet bocsátott ki. Egyikben meghagyja a szebenieknek és a hét szász szék lakosainak, hogy mivel a gyulafehérvári püspökséget összes birtokaival és jövedelmeivel főkapitányának, Serédy Gáspárnak engedte át, a járandóságokat késedelem nélkül neki szolgáltassák be. Ugyanilyen parancs ment Bornemisza Boldizsárnak, Valkay Miklósnak, Kávássy Kristófnak, az erdélyi vikáriusnak és káptalannak.20 Ismét találkozunk tehát a jelenséggel, hogy a reformáció ellen hadakozó király politikai-katonai országos érdekből óriási római egyházi javakat adományoz olyan protestáns főúrnak, akiről a hozzá intézett panaszok sokasága alapján tudja, hogy a reformáció buzgó híve, s annak terjesztése érdekében kíméletlen eszközöktől sem riad vissza.
