Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979

1979 / 2. szám - Csőregh Éva: Hátrány vagy előny? – Nagy családok gyermekei

6i

CSÖREGH ÉVA: HÁTRÁNY VAGY ELŐNY?

a felét ki kellett önteni. Tej elmegy 4 liter is, azt szeretik. A szalonnát elviszik az iskolába, de sokszor vissza is hozzák. Lángost sütök, néha kenyeret is, kitelik a napból.” — „Anyám naponta 5 kenyeret sütött. Mind megettük.” És a másik alapvető testi szükségletet, a ruházkodást hogyan tudták megoldani? „Nagyon fájt, hogy nekem mindig csak a Lidi kinőtt ruhájában kellett járnom.” Amint azonban a nagyobb gyerekek is keresni kezdtek: „mind hazahozták, egy kasszára voltunk, édesanyám tudja, mit vegyen. Hát amit vettem, mindig pászolt is rájuk.” — „Azt nem szeretik, hogy abba járjanak, amit a másik már lelökött. Inkább átalakítom nekik.” Mert az édesanyáknak temérdek dolguk mellett még arra is futotta, hogy kamaszodó lányaik igényét megértsék, „ők tudják, mi a divat”, és ki tudja mikor, miből, de megoldották, hogy „ne szégyenkezzenek a társaik között rossz gúnyában.”

„Én nem ütlegelem őket”

(Nevelés)

„Sokkal nehezebb egy gyereket felnevelni, mint ötöt vagy nyolcat, mert azok egymást is nevelik, és segítenek a nevelésben.” — „Nagy családokban azért nem tévednek a pedagógiában, mert eleve a nagy család adottságai bizonyos értékek kialakítására kényszerítik az együttélőket.”

Ahol sok ember él együtt, ott a közösségi létforma legelemibb fajtáit, gyakorlatát élik át, élménnyé válik számukra a közösségi élet, ami később, a társadalmi kapcsolatok létesítésében is tovább terjed. A testvéri, a családi közösségben létrejövő érték az alkalmazkodás korai megtanulása és a munkamegosztás kiépülése is.

Még évtizedek távolából is fel tudják sorolni, kinek milyen munka jutott. K. I. szigetközi erdészék házától 5 km-re volt a legközelebbi bolt, ahová igazságos beosztás szerint mentek mindennap a gyerekek a három kétkilós kenyérért, petróleumért és egyéb árukért. Miközben gyalogosan cipekedtek, arról álmodoztak, hogy megszelídítenek egy szarvast, és arra pakolnak fel mindent.

A nagycsaládi nevelés alapelve, hogy „be van idő szerint rögzítve a munka”.

Zs. T„ aki tizenharmadik a 14 gyerek között, galambtenyésztéssel foglalkozott, és ami pénzt ezzel keresett, az a sajátja, abból vette meg tanszereit és valamennyi ruhaneműt is. — „Hét mázsa árpát kerestem marokszedéssel” — emlékezik vissza általános iskolás korára K. M. körzeti orvos. — „Bár nem kötelező számukra, de nyaranta elmennek dolgozni, és ami pénzt keresnek, abból ők veszik a tankönyveiket és füzetjeiket. Ez a megállapodás közöttünk. Ez abból a szempontból is jó, hogy sokkal jobban vigyáznak a tankönyveikre, füzeteikre, mert érzik a pénznek az értékét.”

„Nem voltunk szigorúak hozzájuk.” — „Nem kellett őket biztatni.” — „Mindőjük tudta a kötelességét” — csupa ilyen értelmű visszaemlékezést hallani a szülőktől.

„Nekem nem mondta anyám, hogy csináljam. Nem tudtam elnézni, hogy ő csinálja, én meg ott ülök” — summázódik sok nagycsaládban felnőtt visszaemlékezése. — „Senkise parancsolta, meghordtam a vizet, beágyaztam, főztem 10 éves koromtól fogva.”